757 lóerős lehet a Dodge Demon

Fontos adat derült ki a Challenger Demon legújabb előzeteséből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan megérkezik a keményített Dodge Challenger Hellcat, pontosabban a Demon. A legújabb előzetesből fontos adatok derültek ki.


A Dodge Challenger SRT Demon hetente jelentkezik némi ízelítővel, eddig adatokat nem igazán mutatott, most néhányat felfedett. A legújabb fotón a Demon egyik fémtáblácskáját kaptuk, rajta a tulajdonos nevével, a sorozatszámmal és az alvázszámmal, persze, mindegyik rejtély, mit takarhat. Tom Coddington neve csak az igazi izomautó fanoknak lesz ismerős. Jelentős szerepe volt a múltban ahhoz, hogy ma valódi izomautóként tartsák számon a Dodge autóit. A márka fejlesztőmérnökeként akkor a gyorsulási versenyautók részlegén reszelgette néhány társával együtt a versenyautókat, amikkel beírták magukat az amerikai gyorsulási versenyzés történelemkönyvébe, így ez némi tiszteletadásként jelenik meg.
Hirdetés
A két adat már egy kicsit érdekesebb, a sorozatszám 0757, amiből az első következtetések alapján csak egy magyarázat lehetséges, ez a Demon V8-asának lóerőadata lehet. Ha ebből indulunk ki, az 50 lóerő pluszt jelent a Hellcathez képest, ami egészen hihető növekedés. Az alvázszám már rejtélyesebb, a 1121 többek szerint akár a negyedmérföldes gyorsulási adatot is jelentheti, bár a 11:21-et a Hellcat is tudja, az viszont már hihetőbb, hogy a motor forgatónyomatékára utal. Sokak szerint viszont még túl korán van ahhoz, hogy ilyen adatokat áruljanak el a Demonról, így egyelőre nem tudni, pontosan mit takarnak az adatok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?