Inkább praktikus már, mint csinos az új Ka+

Ford Ka+ - csakis ötajtós, egészen jól felszerelt csöppség

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem teljesen új autóról van szó, a Ka+ Brazíliában már két éve kapható, most viszont az európai igényeknek megfelelően szabták át, így belépőmodellként kerül a Ford kínálatába.

Az előző Ka nem volt túl nagy szám, talán köszönhető ez annak, hogy nem is volt igazi Ford, még a Fiat adta hozzá az 500-as alapjait. A modell viszont kifutott, kellett valami új a paletta aljára, előhúzták az Indiában készülő Figót és erősen megdolgozták, hogy eleget tegyen az európai igényeknek. Leginkább a futóművön bűvészkedtek, a Ka+ alacsonyabban áll az új rugók és lengéscsillapítók miatt, de más stabilizátorokat is raktak alá, így a vezethetősége állítólag sokkal jobb, pontosabb és kényelmesebb is lett.
Jobban kibélelték hangszigeteléssel is, de a motorja is teljesen más. 1.2-es szívó benzinessel lehet majd rendelni, két teljesítményszinten - 70, vagy 85 lóerős változatban - kizárólag kézi kapcsolású váltóval. Nem véletlen a plusz jel, az előző modellektől eltérően az új Ka+ már csak ötajtós kivitelben készül. Nem sokkal kisebb a hamarosan kifutó Fiestánál, sőt magasságban még le is pipálja, de a csomagtartója sem marad el tőle jelentősen, viszont hamarosan új Fiesta érkezik, mely nagyobb lesz a jelenleginél így a Ka+ nem fogja zavarni nagyobb testvérét.
Nagy szó, hogy alapáron bőséges felszereltséggel jön a kisautó. Elektromos első ablakok, távirányítós központi zár, hat légzsák, sebességkorlátozó és ESP is lesz benne, felárat viszont fizetni kell az elektromos tükrökért és a hátsó ablakok elektromos mozgatásáért, de kérhetünk bele ülésfűtést, automata klímát és bőrkárpitot is. Júniustól már hazánkban is rendelhető a Ka+, alapára 3 649 000 forint, ami a méreteihez képest bizony nem kevés.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?