Jól startolt a Mustang Európában

Ford Mustang: 9300 jelentkező az első 500 európai autóra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Voltak jó páran akik nem a BL-döntőnek szentelték a szombat estéjüket. Közülük 9300-an vettek volna Ford Mustangot, elsőként Európában.


Fél perc alatt megvolt az első 500 jelentkező az európai kivitelű Ford Mustang bevezető szériájára. Az online regisztráció az Atlético - Real UEFA bajnokok ligája döntője alatt élt. Összesen 9300-an jelezték, vinnék szívesen az új, először Európának is szánt Mustangot. Biztos lesznek, akik nem erősítik meg vásárlási szándékukat, de nem lesz így sem probléma az 500 darabos bevezető széria eladása, mert akkora volt iránta az érdeklődés, hogy biztos lesz vevő mindre.
Hirdetés

A Real végül elverte az Atléticót a hosszabbításban, közben meg többen új Fordjukért izgultak. Az első szerencsések majd az év végén vehetik át a kocsijukat. A Ford felveszi velük a kapcsolatot és a következő lépésként egy kereskedésben pontosíthatják a megrendelést. Race Red vörös színű kupé, vagy Magnetic Silver ezüst színű kabrió karosszériával lehet kérni az új Mustang első darabjait. Alapmotorja Európában a 2,3 literes, négyhengeres EcoBoost turbómotor, 309 lóerővel és 407 Nm nyomatékkal. Ez sem kevés, de az amerikai izomautó V8-assal az igazi; a Mustangba 5,0 literes V8-as kérhető, 426 lóerővel és 529 Nm nyomatékkal. Rendelhető extra a bevezető szériánál a fekete bőrkárpit, a 19 colos felniszett, a fűtető-hűthető első üléspár és a navigációs rendszer is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?