A világ legmodernebbje az Apollo gyöngyöshalászi gumigyára

Francia, koreai és japán után már indiai abroncsgyártó is termel hazánkban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Évi több mint 6 millió abroncs készül az Apollo Tyres gyöngyöshalászi, most megnyitott gyárában, ami jelenleg a világ legkorszerűbb abroncsgyártó üzeme.


A francia Michelin, a koreai Hankook és a japán Bridgestone után már az indiai Apollo is komoly mértében termel hazánkban. Az Apollo Tyres hatodik üzemét,mely egyben a cég első Indián kívüli zöldmezős beruházása Orbán Viktor miniszterelnök pénteken nyitotta meg. Az esemény súlyát mutatja, hogy az eseményen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Rahul Chhabra, az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövete, Onkar S Kanwar, az Apollo elnöke, valamint Neeraj Kanwar, az Apollo alelnöke és ügyvezető igazgatója. Az avatási ünnepségen úgyszintén jelent volt a vállalat igazgatótanácsa és vezetősége is. A Budapesttől alig 100 km-re található gyár jól mutatja a vállalat növekedési terveit, és az abroncsgyártásban világszerte használt legmodernebb technológiát vonultatja fel. A magas szinten automatizált létesítményben a gyártást informatikai és robotikai rendszerek vezérlik, az ott dolgozók pedig fiatal, magasan képzett munkavállalók, főként a környékbeli településekről.
Az eseményen felszólaló Onkar S Kanwar, az Apollo Tyres elnöke így fogalmazott: “A magyarországi zöldmezős gyárunk avatása egy újabb mérföldkövet jelent a globális növekedés útján. Az új üzemnek köszönhetően tovább erősíthetjük európai jelenlétünket és növelhetjük piaci részesedésünket. Célunk, hogy a másodlagos piacra fókuszáló vállalatból a kontinens vezető autógyártóinak közvetlen beszállítójává váljunk.”
A 72 hektáron elterülő gyár építése 2015 áprilisában indult, a vállalat 475 millió eurót fektetett ebbe a projektbe. Az első építési fázis befejeztével a gyár évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani. A magyar gyár a Hollandiában található, meglévő üzem gyártókapacitását egészíti ki, Apollo és Vredestein márkájú abroncsok készülnek majd az európai piacra.
Hirdetés
Az Apollo Tyres gyárának avatása egybeesik a vállalat alapításának 40. évfordulójával. India vezető gumiabroncsgyártója a hetvenes években kezdte meg működését egyetlen üzemmel az indiai Kerala államban. Kezdetben kizárólag tehergépjármű-abroncsok gyártásával foglalkozott, hamarosan piacvezetővé vált ebben a kategóriában, majd nyitott más piaci szegmensek felé is. A személyautó-abroncsok gyártását nem olyan régen, a kétezres években kezdte meg a vállalat, de rövid időn belül a legnagyobb gyártóvá vált Indiában. Ehhez hasonlóan a radiál buszabroncsok készítésével is csak 2006-ban kezdett el foglalkozni, ám napjainkra már az ország legnagyobb gyártókapacitásával rendelkezik ebben a szegmensben.
Az Apollo Tyres története során sokszor merészkedett ismeretlen vizekre. Ez volt az első indiai abroncsgyártó nagyvállalat, amely külföldön is megvetette a lábát egy 2006-os nemzetközi felvásárlás révén, ezt 2009-ben egy újabb követte. Szintén ők kezdtek el először Indiában gyártott abroncsokat forgalmazni Európában, amely közismerten a legfejlettebb, így a leginkább kifinomult termékeket igénylő autóipari piac. A kutatás-fejlesztés és a gyártás területén végzett befektetéseinek, illetve márkaépítési tevékenységének köszönhetően a cég hamarosan a nemzetközi piacok meghatározó szereplőjévé kíván válni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 19:50
    Permalink

    Gratulálok bolond Viktor!! Már az Indiaiak is gyarmatosítanak minket magasabb szinten is. Most vág ki 800 főt egy amerikai tulajdonosi hátterű autóbelső/üléshuzatokat gyártó cég móron. Ez a tündérmesébe illő gazdaságpolitika- 0 patriotizmus, 1000% külföldi érdekek kiszolgálása a mi kárunkra!!! *Hajrá!

Vélemény, hozzászólás?