Panamerásabb lett az új Porsche Cayenne

Frankfurt előtt debütált a harmadik Cayenne

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Varga Péter újabb remekművét leplezte le a Porsche. Harmadik generációjába ért a stuttgariak megmentője, ami számtalan újítással kecsegtet.


A Porsche megmentőjeként tartják számon a Cayenne-t, ami 2002 óta több mint 760 000 darabos eladási számmal büszkélkedhet. Nem csoda, hogy a stuttgartiaknak kiemelten fontos nagyobbik SUV-juk, talán épp ezért bántak óvatosan a generációváltással is. Még a Frankfurti Autószalon előtt megmutatta új köntösét a Porsche húzómodelljének harmadik generációja, ami mostantól vékonyabb fényszórókat és még nagyobb hűtőrácsokat kap a magasabbra húzott orron, míg a far összefűzött hátsó lámpáival már teljesen idomul a Panamerához. Varga Péter ismét nagyszerű munkát végzett, hiszen bár nem drasztikus a változás, az új Cayenne sportosabb, így méltóbb is a Porsche névre, mint valaha. Tengelytávja maradt 2895 mm, hossza viszont nőtt 63 mm-rel (4918 mm), így a csomagtere kereken 100 literrel öblösebb, 770 liter.
Hirdetés

Nőttek a kerékívek, 19-21 colos felnik feszülhetnek alatta és először fordul elő, hogy a hátsó abroncsok szélesebbek, mint az elsők. Persze minden a jobb irányíthatóság jegyében született, hiszen a Porsche nem titkolt célja, hogy a Cayenne szegmense sportautója legyen. Ezen dolgozik az alapmodell 3,0 literes turbós V6-osa is, 340 lóerővel és 450 Nm nyomatékkal, ami egyébként 40 lóerő többletet jelent az elődhöz képest. A Cayenne S-ben már biturbós, 2,9 literes V6 gazdálkodik majd a maga 440 lóerejével és 550 Nm nyomatékával. Utóbbi 20 lóerővel erősebb. Alapként jár majd az átgyúrt 8 fokozatú Tiptronic automata és az összkerékhajtás is, míg az összkerékkormányzás és a VW-csoport 48 voltos elektromos rendszere újdonságként jelenik meg.
A méretnövekedés ellenére könnyebb a harmadik Cayenne: 2040 kilóról 1985 kilóra fogyott. Ez többek között az új lítium-ion polimer önindító akkumulátornak, valamint az alumínium váznak és külső elemeknek köszönhető. Így gyorsulási adatai is javulni tudnak: az alap Cayenne 5,9 másodperc alatt van százon (1,7 mp javulás), a Cayenne S 4,9 másodperc alatt (0,5 mp javulás). Prémiumautóként elmaradhatatlan a háromkamrás légrugó opciója, ami együttműködve a módválasztóval, sárhoz, murvához, sziklához és homokhoz is képes állítani a futóművet. Megjelenik a Porsche fél-önvezető InnoDrive rendszere is, valamint egy új felnivédelmi rendszer, ami automatikusan elkormányozza a városi terepjárót a padkáktól, persze a drága felnik védelmében. Jó arc.
Világújdonságnak számít a Porsche Surface Coated Brake rendszere, ami volfrám-karbiddal bevont öntöttvas féktárcsákat takar és csak a 20-21 colos kerekkel szerelt Cayenne-ekhez lesz elérhető. A gyáriak szerint ezzel javul a súrlódási együttható és csökken a fékpor is. A szokásos karbon-kerámia fékeket a sportosabb modellek kapják. Utastere minden részletében a Panamerához igazodik, így a 12,3 colos infotainment és a finom rezgéssel reagáló kapacitív kapcsolós középkonzol is. Ötműszeres lesz a Cayenne is, amiből kettő 7 colos képernyő. Vészfék-asszisztense mostantól gyalogost és biciklist is felismer. Tényleg mindent belepakoltak, hogy továbbra is a fenntartsák az ügyfelek érdeklődését.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?