Jövő évtől életszerűbb lesz a KRESZ-vizsga

Frissül a KRESZ-vizsga: a képes ábrákat filmesek egészítik ki

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén teljesen megújult, modernizálódott a ma már teljesen elektronikus KRESZ-vizsga. Jövőre is frissül egy kicsikét: mozgóképekkel bővül.


Mint azt a Nemzeti Közlekedési Hatóság bejelentette, jövő év januárjától mozgóképes kérdésekkel bővül minden kategóriában a KRESZ kérdésbank. Az idén januártól alkalmazott, a korábbiaknál mindenképp korszerű ábrák, grafikák, fényképek mellett megjelenő kisfilmek egy konkrét forgalmi szituációt, nem pedig egy kiragadott pillanatot ábrázolnak. Ez a fejlesztés nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a vizsgázók élethűbb megjelenítésben értelmezhessék - ezáltal jobban megértsék - az adott közlekedési helyzetet - érvel az NKH, és ez a vélemény könnyedén osztható is. Így jóval felkészültebben kerül(het)nek ki a forgalomba az új jogsisok, melynek következményeként a közlekedésbiztonság és a közlekedési kultúra is javulhat. A filmbejátszások legfeljebb 10 másodpercesek és a kérdés megválaszolására rendelkezésre álló egy percen belül akár többször is lejátszhatóak, de a válaszadásra összesen ezeknél a kérdéseknél is csak egy perc áll rendelkezésre. Nem változik a vizsgán feltett összes kérdés darabszáma, összes pontértéke és a megfelelés ponthatára sem.
Hirdetés
Mint arról korábban beszámoltunk, idén januárban a számítógépes elméleti vizsga kérdésbankja teljesen megújult. A frissítés egyrészről a korszerűtlen, elavult ábrázolások, technikai megoldásokkal kapcsolatos kérdések modernizálásából állt annak érdekében, hogy a járművezető-jelöltek a gyakorlatban alkalmazható tudást szerezhessenek meg. Másrészről a kérdések száma jelentősen megnövekedett, így elkerülhetővé vált az a helytelen tanulási módszer, amikor a vizsgázó csak memorizálja az adott kérdéshez tartozó helyes választ.
A mozgóképes kérdésekkel kapcsolatos módszertani útmutatót az alábbi videóban tekinthetik meg, a KRESZ kérdésbank az NKH weboldalán, egészen pontosan a http://edukresz.hu/vizsgakerdesek/[/url] címen érhető el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?