Még látványosabb lett a Hyundai, amiből mi nem kapunk

Frissült a Hyundai nagy limuzinja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bemutatták a nyolcadik generációs Hyundai Sonata frissített változatát. A képeket látva a szívünk, hogy nálunk nem forgalmazzák!

A Kona második generációjával megkezdett utat követi a friss Sonata is. Elöl teljes szélességében végigfutó fénycsík teszi futurisztikussá a járművet. A több fényszórót a lökhárítóba, a légbeömlők, vagy azok imitációja fölé rejtették. Az éles vonalak persze megmaradtak, a hátsó fényszórók H-alakja is ezt a szögletes hatást erősíti. Miközben persze nagyon figyeltek arra is, hogy az autó légellenállása kicsi legyen, növelve ezzel az üzemanyag-takarékosságot. A képeken az N-Line modell ráadásul további sportos részletekkel vadítja a formát, többek között hátsó légterelővel négy kipufogóvéggel, és egyedi 19 colos könnyűfém felnikkel.
Hirdetés
A Sonata utasterén is számos változtatás történt. A legszembetűnőbb a 12,3 colos digitális műszeregység és a 12,3 colos infotainment-képernyő, amelyek egy nagy ívelt kijelzőben kaptak helyet, először a Hyundai történetében. Emellett eltűnt a sebességváltó kar és természetesen igényesebb anyagokból épül fel az utastér. Arról, hogy a frissítéssel változik-e a motorpaletta, még nem közölt információkat a Hyundai, de hamarosan valószínűleg erre is sor kerül, hiszen a március 30-án kezdődő Szöuli Autószalonon tartják a modell hivatalos bemutatóját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?