A Velarral már minden Range Roverből elérhető plug-in hibrid

Frissült a Velar, 400 lóerős plug-in hibridként is elérhető mostantól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új soros hathengeres motorokkal és plug-in hibrid hajtáslánccal bővült a Range Rover Velar modellpalettája, ezzel minden Range Roverből elérhető már elektromos hajtással szerelt változat is.

Időszakos rácfelvarráson esett át a Range Rover új dizájnvonaláért felelős első modell, a Velar. Az Evoque és a Discovery Sport közé beékelődött luxus SUV külsőleg kevéssé, műszaki tartalom szempontjából annál inkább megváltozott. A Velarral teljes a Range Rover plug-in hibrid kínálata, most már mindegyik modelljükből elérhető konnektorról tölthető verzió. Aki a P400e jelölésű új Velart választja, az egy 2,0 literes benzinmotorból és egy 105 kW-os villanymotorból álló rendszert kap 404 lóerős és 640 Nm nyomatékú rendszerteljesítménnyel, 53 kilométeres elektromos hatótávolsággal. A P400e akkumulátorát a csomagtér padlója alá építették, 17,1 kWh-s és gyorstöltőről 30 perc alatt, 7 kW-os fali töltőről pedig 1 óra 40 perc alatt tölthető fel 80%-ra. Az új plug-in hajtáslánc mellett teljesen megújult a további választék is. Csúcsmotorként a V6-os kompresszoros helyére megérkezett az Ingenium motorcsalád új hathengeres turbós benzinese P400 jelöléssel és 400 lóerővel, mild hybrid kiegészítéssel. Szintén új a legerősebb, 300 lóerős sorhatos dízelmotor is D300 jelöléssel, és most először elérhető négyhengeres dízelmotorral is D200 jelöléssel, mindegyik motorhoz jár a 48 voltos kiegészítő rendszer. A hibrid 5,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra álló helyzetből, a csúcs benzines 5,5, a csúcs dízel pedig 6,5 másodperc alatt, mindegyik rendkívül impozáns érték. A Velar nem csak hajtásban, technológiában is frissült, a teljes egészében megújult Pivi és Pivi Pro infotainment rendszerrel szerelik, mely mögött a hardvert is teljesen kicserélték.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?