A vártnál alaposabban frissültek a kis BMW-k

Frissült az 1-es és 2-es BMW, új műszerfalat is kaptak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Várható volt a kis BMW-k ráncfelvarrása, de ennyi változásra nem számítottunk. Alapáron több fontos felszerelést is ad, valamint a kinézet is változott, még a beltérben is.


Alig egy hete az egyik márkakereskedés már megszellőztette a frissített BMW M2 fotóját, várható volt, hogy hamarosan érkeznek a hivatalos információk is. Persze nem csak az M2, hanem a 2-es sorozat kupé és kabrió kivitele, valamint az 1-es BMW is frissült, mindegyik hasonlóképpen. Ami azonos újítás, azt bent kell keresnünk, az 1-es és 2-es (azaz az alapvetően hátsókerékhajtású modellek) új műszerfalat kapnak, ami az előzőtől nem tér el túl sokban, viszont kellett a hely a legújabb 8,8 colos opciós központi kijelzőnek. A fedélzeti rendszeren futó legfrissebb BMW ConnectedDrive rendszer ráadásul már alapáron SIM kártyával érkezik, így a navigációval elérhetővé válnak az online információk, ezzel a valós idejű forgalomfigyelés is.

Emellett az új kijelzőn futó rendszert már alapáron az iDrive legújabb fejlesztésű érintőpaddal ellátott Touch Controllerével kezelhetjük. Továbbá már elérhetővé válik egyes Microsoft Office programok használata is, így a mindennapi levelezéseinket, naptár bejegyzéseinket és kontaktjainkat is megjeleníthetjük az autóban. Újdonság továbbá a Remote Services szolgáltatás, amivel a tulajdonos okostelefonján keresztül vezérelheti autója több funkcióját, amiből talán a leghasznosabb a légkondicionálás aktiválása, de működtetheti a kürtöt és a fényszórókat is, valamint a nyitás-zárást és az ablakokat is. Az új műszerfal frissített műszeregységet is kínál, az előznél letisztultabb, egyszerű fekete háttérdizájnnal.
Hirdetés

A külső változások már eltérnek a kupé és a kabrió, valamint az 1-es széria között. A kétajtós modellek legfontosabb újdonsága, ami a technikai tartalmat is érinti, az az alapáras bi-LED első fényszórópár, a világítótestek nappali menetfényei már nem köralakúak, hanem hatszögletű dizájnt kaptak, viszont felárért akár adaptív LED fényszórók is kérhetők. Az 1-eshez a LED fényszóró továbbra is csak felárral érhető el. A 2-es külseje még a hátsó fényszórók és a lökhárítók rajzolatában is változik, aki pedig már a fotókról észrevette, hogy a vesék valamivel nagyobbak lettek, igazi márkafanatikusnak nevezheti magát. A BMW védjegyének számító hűtőmaszk a 2-es némely felszereltségénél még több pálcából is állhat, amiket ráadásul krómozva kap. Új árnyalatokkal gazdagodik a fényezések kínálata, tengerkék-metál és narancsmetál a két új szín, valamint a kupé és a kabrió mediterránkék-metálban is kapható lesz. A motorkínálat nem változik, négy- és hathengeres benzinmotorokkal, illetve négyhengeres dízelmotorokkal lesznek kaphatóak, 8 fokozatú automata váltóval és xDrive összkerékhajtással is. A legerősebb, amit már mi is próbáltunk, a háromliteres hathengeres, 340 lóerős és 500 Nm nyomatékot adó M140i, illetve M240i modellek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?