Sportdízelt kapunk az Audi S5-ből

Gázolajat kell tankolniuk majd az új Audi S5 tulajoknak is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Számos piacot megkavart a dízelbotrány, aminek következtében arra készültünk, hogy lassan eltűnnek a dízelmotorok. Erre az Audinál egyre több van, most a sportos modellek is dízelmotort kapnak.

Alaposan megszédült az autóipar a 2015-ben kirobbant dízelbotrány nyomán, és talán a legkomolyabb dolgok a Volkswagen konszern környékén történnek. Sorra veszik ki a kínálatból az erősebb benzinmotorokat, arra pedig nem is számítottunk volna, hogy a sportmodellek esetén le is cserélik a meglévő benzinest, méghozzá gázolajosra. Az Audi S6 és S7 után most az S5 kupé és Sportback érkezett dízelmotorral, ugyanazzal a 3,0 literes V6-os TDI-vel, melyet 48 voltos hibrid rendszerrel és elektromos kompresszorral támogattak meg a megfelelően alacsony károsanyag-kibocsátás elérése érdekében.
Hirdetés
A motor 350 lóerőt és 700 Nm nyomatékot termel, amit nyolcfokozatú hagyományos bolygóműves ZF automata váltón és quattro hajtáson keresztül juttat el mind a négy kerékhez. 4,8 és 4,9 másodperc alatt gyorsulnak 100 km/h-ra, vagyis meglehetősen gyorsak és sportosak lesznek, dinamikából nem lesz hiány. Ugyanakkor kissé illúzióromboló, hogy a duplaturbós V6-os benzinest leváltják, legalábbis az európai piacon. Az új Audi S5 fogyasztása állítólag 6,2 liter környékén alakul, károsanyag-kibocsátása pedig 161-163 gramm kilométerenként, ami meglehetősen pozitív fejlődés a benzineshez képest, és ezek az adatok jelenleg sokkal fontosabbak a gyártó számára. Jövőre már egyik autógyár sem lépheti át a 95 g/km károsanyag-kibocsátási átlagot, ami finoman szólva is feszes határokat szab, amiket a nagyteljesítményű benzinmotorokkal lehetetlen volna tartani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.04.18. at 13:46
    Permalink

    Szánalmas,a dízel botrány után egy sport autóba dízel motor…
    Mondjuk már több mint 10 éve nemtudnak egy normális benzines motort összerakni, a megbízhatóságról meg ne is beszéljünk!
    Mi adja el ezeket az autókat?
    Az autógyártás szégyene amit a VW konszern művel…
    Mindenkinek GÁZolajos autót!

Vélemény, hozzászólás?