Hibrid és gázos, de nem dögös a friss Honda Civic

Gázrendszerrel érkezik az új Honda Civic

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az amerikai verziók fotói alapján komoly formai változások nincsenek, a motorpaletta azonban jelentősen frissült, új a hibrid benzinese, van gázos verzió.


Elsőként Egyesült Államoknak szánt verzióival és nem is minden műszaki adatával mutatkozott be a Honda Civic kilencedik generációja, mely formájában szinte csak „ráncfelvarrásnyira” különbözik a most kifutó nyolcadik nemzedéktől. A hűtőmaszkok nem csak a korábbi modellhez mérten, hanem a friss modellsor különböző verziói között is eltérőek, a hibrid maszkját LED-csík díszíti. A tengerentúli modellpaletta az 1,8 literes, 140 lóerős benzinest hozza alapgépként, ehhez 6 fokozatú manuális vagy 5 sebességes automata váltó is kérhető, az új csúcsmodell, a 200 lóerős, 2,4 literes benzines azonban a sportosság jegyében csakis kézi váltóval érhető el. A friss hibrid verzió a korábbi 1,3 literes helyett 1,5 literes benzinest társít villanymotorral – vélhetően a CR-Z 114 lóerős blokkja kerül a Civicbe is. A hibrid Civic villanymotorjáról egyelőre nincsenek hírek, de nem lenne meglepő, ha a CR-Z 14 lóerősét építenék be. A hajtáslánc utóbbi esetben sem lesz azonos, hiszen míg a CR-Z manuális váltós, a Civic hibridben marad a fokozatmentes automata. Az új kettős hajtású verzió a korábbinál nem csak erőteljesebbnek, 10 százalékkal takarékosabbnak is ígérkezik, kombinált fogyasztása 4,2-4,3 l/100 km körül várható. A paletta legfőbb újdonsága mégsem ez, hanem az 1,8-as alapgép sűrített földgáz (CNG) hajtásúvá alakított verziója. A Civic minden verziója közül ezzel hozhatja majd legalacsonyabb kilométerköltségét. Reméljük ilyen verzió hozzánk is érkezik majd, hiszen nyártól már nem csak egy-egy vidéki kútnál, hanem Budapesten is elérhető lesz ez, a legtakarékosabb autózást jelentő üzemanyag. Az Egyesült Államoknak szánt lépcsőshátú verziók után március elején, az év legjelentősebb autós seregszemléjének számító Genfi Autószalonon minden bizonnyal megismerhetjük az Európának szánt meredekhátúakat is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?