Robusztusabb, mindenképp összkerekes a Kodiaq Scout

Genfben debütál a terepezős Kodiaq

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bemutatkozott a Skoda Kodiaq terepre hangolt változata. A Scout kivitel a legjobb dolog, ami a cseh óriásmedvével történhetett.


Az egyebek mellett már az Octaviaból is ismert Scout terepcsomagot is megkapja a Skoda óriás-szabaidőautója. A lépés nem meglepő, ha valamihez illik a robosztusabb kivitel, akkor az a Kodiaq. Alapból és kizárólag összkerékhajtással, valamint nagyobb, 19,4 centis hasmagassággal érkezik a terepezéssel így már könnyebben megküzdő Kodiaq Scout. Külsőleg leginkább ezüst lökhárító-elemei különböztetik meg, amik a kasztni alatt folytatódva alvázvédő szerepet is kapnak. A motort, a fékeket, a benzincsöveket és az egyéb kábeleket is takarja. Scout feliratokat az első sárvédők és a kesztyűtartó is kap, 19 colos felnije szintén a kivitel sajátja.
Hirdetés
A Kodiaq Scout az Ambition felszereltségi szinttől lesz elérhető, a szokásos lejtmenet-vezérlővel és 6 vezetési móddal, amik a motort, a szervót, az automataváltót és még a légkondit is képesek a kért feltételekhez hangolni. Alapfelszereltsége is gazdag: 10 színű LED-es hangulatfényt, alcantara kárpitozást, textil padlószőnyegeket és 8 hangszórós infotainment rendszert kap. Ezek mellett persze egy sor okos kiegészítőre is számíthatunk, ahogy azt a Scout csomagtól már megszokhattuk. A belépőszintű 125 lóerős 1,4 TSI-n kívül az alap Kodiaq összes motorjával rendelhető lesz. Erőforrástól függetlenül, minden modell összkerékhajtást és elektronikusan vezérelt központi tengelykapcsolót kap. Közönség előtt először a Genfi Autószalonon mutatkozik be márciusban, de hamarosan várható az Kodiaq RS bemutatkozása is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?