Jövőre kategóriát lép az Opel Adam, legalábbis raliban

Genfben debütál az új, feljebb lépő Opel Adam raliautó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly ősszel az Adam Cup lépett színre, idén tavasszal pedig érkezik az FIA R2 szabványainak megfelelő Adam-tanulmány, hol máshol, mint a Genfi Autószalonon.


Tavaly ősszel jelentette be az autósportba visszatérését az Opel, akkor debütált a minimálbüdzsés ralipilótákat célzó Adam Cup, melyből idén mintegy 40 példány szerepel német és francia márkabajnokságokban. Nem titok, hogy az Opel árgus szemekkel figyeli a pilótákat, s a legtehetségesebbeket fel kívánja majd karolni, a német ADAC OPEL RALLYE CUP „Rallye Junior“, 27 éven aluli pilótáknak kiírt verseny győztese feljut majd az R2-osztályba, és a következő évadban megkülönböztetett támogatást kap majd az Opel és az ADAC részéről. Bizonyára azt az egyébként a Cup verzió alapjaira épülő, de már az R2-es szabványnak megfelelő Adam versenyautót kapja majd meg, melynek koncepcióját a Genfi Autószalonon mutatja majd be az Opel. Sok meglepetést persze már a "koncepció" sem fog tartogatni. Bár annak végső fejlesztését és homologizációját csak idén év végére ígérik befejezni a gyáriak, gyakorlatilag már minden adata ismert.

A karosszériaelemek - nem meglepő módon - az Opel „OPC Line” termékcsaládjából származnak, a gépház- és a csomagtértető a versenyautóktól megszokott gyorszárakkal reteszelhető, a motor pedig az R2-es szabványoknak megfelelő 1,6 literes szívó benzines, 185 lóerővel és 190 Newtonméter nyomatékkal. A váltó ötfokozatú szekvenciális, a hajtás pedig részlegesen önzáró differenciálművön keresztül megy az első kerekekhez. A futómű hangolható, így az Adam aszfalton és murván is jól futhat, az Opel előbbire 16, utóbbira 15 colos alufelniket ajánl.
A fékek elöl az aszfaltos felnik esetén 310, murvással 278, hátul mindenképp 264 mm átmérőjű, elöl hűtött, hátul tömör tárcsák, a kézifék raliautóhoz hűen hidraulikus és természetesen retesz nélküli, úgynevezett „Fly-Off“
Hirdetés
Az R2 tanulmány belsejéből sem hiányoznak a professzionális versenyautó-jellemzők, a fordulatszámmérőben lámpa figyelmeztet a sofőrt, ha már aktuális feljebb kapcsolni, a kapcsolt fokozat természetesen folyadékkristályos kijelzőn is látható, az ülés nyakvédőt is fogadó Sparco versenykagyló, s nem hiányzik a rali-computer, a navigátor oldalán a térképolvasó lámpa és az áramtalanító, valamint az elektromos tűzoltórendszer kapcsolója sem. Aki tehát idén nyer a Cup-pal, az jövőre mindenképp ezt hajthatja, ám az Opel vélhetően másoknak is fog belőle adni - nyilván nem ingyen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?