Egy autó, ami sörcsappal vadászik az újgazdagokra

Genfben leleplezve: Spyker B6 Venator Concept

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még csak tanulmány, de ha lesz rá kellő számú érdeklődés, gyártani is fogják a Spyker legújabb vadászgépét. Szerintünk lesz.

Venator, mint vadász. A Spyker ezzel az utónévvel mutatta be legújabb B6-os modelljét, ami ugyan még csak koncepció, de szinte biztos, hogy jövőre valamikor gyártásba is kerül. Ehhez csak néhány újgazdag lelkes visszajelzését, kvázi előrendelését várja a holland cég, márpedig a Genfben bemutatott középmotoros kis sportkupé van annyira csilivili, hogy bőven legyen rá érdeklődő. Kb. 30 millió forintos ára nem jelenthet majd gondot azoknak a szerencséseknek, akiknek egy Porsche már túlságosan polgári.
Hirdetés

Az alumínium vázas és szénszálas elemekből épített karosszériájú Venator 4,35 méter hosszú, üres tömege pedig nem több 1,4 tonnánál, ergo a V6-os blokk "csak" 375 lóerős teljesítménye is több mint elegendő lesz a vadászrepüléshez. Hajtás hátul, a váltó 6 fokozatú szekvenciális - gyorsulásról vagy végsebességről nem ír a sajtóanyag. Annál inkább lelkendezik első világháborús repülőgépet idéző tradicionális formáról, prémium minőségről és egyedi megoldásokról - a sugárhajtómű-ihlette hátsó lámpa sem semmi, de ami mindent visz, az a fémrudas, ugyanakkor sörcsapot is mintázó váltóköltemény.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?