Gyári fotón az új Lexus ES

Globális modellként, a GS-t is váltva érkezik a Lexus ES ötödik generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy hét múlva debütál az ötödik generációs Lexus ES, ami első ízben Európában is kapható lesz. Már most gyári képen látható.


Múlt héten már feltűnt egy részletfotó a Lexus újdonságáról, most pedig már maga a gyártó mutatta meg teljes egészében az új ES-t. A fotó nagyjából a tavaly érkezett LS kicsinyített mását mutatja. Az ES nemcsak azért különleges, mert ötödik generációjával immár Európában is kapható lesz, hanem azért is, mert a Toyota Avalon kvázi testvérmodelljeként a Lexus eddigi limuzinajitól eltérően fronthajtású. Ugyanakkor a jelenlegi hírek arról szólnak, hogy a globális modellé avanzsáló ES teljes mértékben nyugdíjazza a GS limuzint.
Hirdetés

Hogy lesz-e az ES-ből sportos F változat? Egyelőre nem tudni, egy biztos: az autóit zömében (hazánkban 97 százalékban) hibridként értékesítő Lexus a "kétmotoros" verziót nem fogja kihagyni, akár az is elképzelhető, hogy az öreg kontinensen nem is lesz másként kapható az ES. Ha az Avalonból indulunk ki, az alapverzió 2,5 literes, soros négyhengeres benzinesen alapuló hibrid lesz e-CVT váltóval, a Lexusokat ismerve azonban egy V6-os hibridnek is helye lehet majd a gépházban. A pontos adatok egy hét múlva érkeznek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2018.04.19. at 10:33
      Permalink

      Azt akarod mondani, hogy a Lexus – látván a kedvezőtlen eladási számokat – ezután úgy dönt, hogy a 4-es Gran Coupénak megy neki? 😀 Amerikában érthető, hogy a szedán-feltorlódást enyhíteni akarják úgy, hogy a GS-t kiveszik a pakliból: ha SUV-t akar a nép, nem is kell annyi lépcsőshátú.

      Vagy szerinted akkor mik az ES riválisai?

      • 2018.04.19. at 11:08
        Permalink

        Az világos hogy mit akar, csak akkor ne mosdassuk feleslegesen. Az 5-er riválisuk (sok sikeres év után) bukta nálunk is és Amerikában is, ahogy a Honda/ Acura is megszívta pár éve az EU Accord/Acura TSX-szel.

        Az ES tkp a Skoda Superb USA piaci megfelelője. Egy olcsóbb nem sportos de kényelmes, tömegautón alapuló, picit feljebb pozicionált autó.

        Amerikában szerintem sosem konkurált a 6-10 hengeres 5erekkel, itt meg nem is árulták. Ha az új hibridjük képes kiváltani a dízelt akkor lesz maradása az ESnek.

  • 2018.04.19. at 15:55
    Permalink

    Ha vennétek a fáradságot és utána olvasnátok nem írnátok hülyeségeket ! Egyértelmű hogy a Gs-t leváltotta az Es nem csak a típust hanem a nevet is cserélték .. olyan mint mikor az Opel nyugdíjazta Vectra nevet és lett belőle Insignia . Itt is ez történt a Lexus nem akarta a sikertelen Gs néven árulni az utódot ehelyett inkább a jóval sikeresebb Es néven árulja .. hiszen Európában ez egy új név kombináció így tiszta lappal indulhat tengerentúl egy már egy bejáratott név . Az Es akkorát nőtt az elődhöz képest hogy a Gs utódjának tekinthető ami azt jelenti hogy igen is van ellenfele a BMW 5 , Audi A6 és Mercedes-Benz E osztállyal szemben . Szerintem nem probléma sőt inkább előny ha nem nyúlik a konkurensek 5 méter körüli méretére és megmarad inkább a picivel kompaktabb 4.85-4.9 méter hosszúságnál elvégre úgy is a tengelytávolság többet számít mint maga az autó valódi hossza .

    • 2018.04.19. at 16:25
      Permalink

      Kedves Kaller!

      Vettük a fáradságot, a gyár még nem mondta ki egyértelműen, hogy ez a GS utódja. Várjuk a jövő heti bemutatót, akkor jelentkezünk bővebb infókkal!

      Üdv,
      Katona Mátyás

    • 2018.04.19. at 16:53
      Permalink

      Azért ha hirtelen az Opel kivezetné az insigniát és bedobná hogy helyette, hogy megcsodálhatjuk az Opel Astra kínai streccslimó változatának premierjét, aligha harsogná tele a sajtó, hogy itt az új Passat-killer…

      Ennek semmi köze a 5-erhez. Kisebb olcsóbb, ráadásul mindene hiányzik ami az 5öst eladja: nincs komoly motorja az USÁ-ba és nincs dízel kombija az EU piacra.

      Szerintem az ES messze nem sikermodell (50.000db kelt el belőle tavaly az USÁ-ban, és még szemmel látható elaásokat produkál Oroszországban), de az Avalon és a Camry tömeges amerikai eladásai kitermelik a fejlesztési költségeket. A GS esetében nincs más piac vagy modell ami besegítene gazdaságossá tenni.

Vélemény, hozzászólás?