Szolidan a ringen, keresztben a parkolóban

Golf R-t próbáltunk a Hungaroringen, mégis jobb volt a buli a parkolóban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elég jó buli lesz a hétvégi Volkswagen-találkozó a Hungaroringen. A márkabarátok valódi ritkaságokat, vadonatúj autókat és veteránokat is láthatnak, de Ronny mindenképp felkeresendő!


Holnap nyitja kapuit a hatodik Volkswagen-találkozó a Hungaroringen, ma pedig bekukkantottunk az előkészületekbe, az építésbe, és olyan dolgokat próbáltunk, amiket holnap csak a legszerencsésebbeknek lesz alkalmuk. A Volkswagen idén is elhozta a Driving Experience Teamet, hogy a kilátogató ne csak álló autókat, de száguldó sportos Golfokat és egy őrült pilótát is láthasson, aki úgy táncol a ritka Golf Clubsport S-sel, mintha hátsókerekes driftautó lenne.
A mai programunk a ring aszfaltján két blokkból állt; volt egy vezetés és egy autóztatás. Előbbi a Golf GTI 15 lóerővel erősebb és egy differenciálzárral ügyesebb Performance flottájából, valamint egy sor Golf R-ből állt. Mivel utóbbi az erősebb, 310 lóerős 2,0 literes turbó benzines és összkerekes, gondoltam, azt szelídítem meg először. Jártam már a Hungaroringen korábban az A45 AMG-kkel, ami tényleg kiváló móka volt, és annak 380 lóereje is bőven elég volt amatőr kezeim alatt, így a 310 lovas Golftól nem paráztam. Mivel nem csak minket, hanem ügyfeleket is kormányhoz engedtek, a biztonságot fokozottan előtérbe helyezték, így túl nagy tempót nem mehettünk. Egy-egy kanyarban sikerült komolyabb oldalirányú erőket kicsalogatni a Golf R-ből, valamint a 7 fokozatú DSG által a visszaváltásoknál halk puffanásokat a kipufogóból. Tulajdonképpen nem is volt szükség nagyobb tempóra, hiszen egy Golf R alapvetően hétköznapi autó, de nem veszi zokon, ha esetleg, valamilyen véletlen folytán útba ejtünk egy kis pályázást.
Hirdetés

A hétköznapi R-ből kiszállva bukósisakot húztunk, és már csattant is az ötpontos biztonsági öv a TCR Golf jobb1-ében ülve. A verseny Golfok 350 lóerős 2,0 literes turbós benzinmotorjához sperrdifit társítottak. Valódi versenyautó, egyedül a váltókar lehet ismerős és a karosszérián is csak a lámpák csereszabatosak egy utcai GTI-vel. Itt már volt rendes tempó, kis előzgetés, hogy lássuk, milyen a versenyhangulat és az adrenalinszint hirtelen felugrása. Innen lesétáltunk Ronny-hoz a paddock alá. Hogy ki ő? A legszűkebb helyre párhuzamosan parkolás világrekordere és nem mellesleg azzal a ritka Golf Clubsport S-sel jár, amivel a parkolóban várt ránk.
Ronny valódi őrült, akinek a hétköznapi autója nem hogy piszok jó időt megy a Nordschleifén, de még hidrós kézi is van benne - bár azt mondja, hétköznap azt egyszerűen leköti a rendszerről, úgy legális. Megtanított minket, hogyan parkoljunk stílusosan, majd megmutatta, hogy kell úgy megtáncoltatni egy elsőkerekes autót, hogy még egy hátsókerekes is megirigyelje és azt, amit mi balra előre kézifékkel megcsináltunk, ő hátrafelé kezdte el és egy 180 fokos fordulat után tűpontosan a két bója között fejezte be. A hétvégén 12 szerencsés vezetheti a pályán a GTI és R Golfokat, valamint Ronny is vállal néhány fuvart, meg persze bemutatót és egy szerencsés egy tetőtől talpig leszervizelt hatos Golffal térhet haza. Márkabarátoknak kötelező, az autók szerelmeseinek ajánlott a megjelenés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?