Klasszikus új köntösben: elektromos Ford Mustang érkezik

Goodwoodban debütál az elektromos Ford Mustang

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Július elején érkezik a Ford Mustang felturbózott klasszikusa.

Egy angliai bázisú startup cég, a Charge Automotive vette kezelésbe – természetesen a gyártó hivatalos engedélyével – a Ford Mustangot. Ennek köszönhetően bújik új köntösbe az 1960-as évek egyik klasszikusa: a fő attrakció egy elektromos motorpár lesz, ami együttesen 469 lóerőt és 1200 Nm nyomatékot biztosít, míg az energiát egy 64 kWh-ás akkumulátorból fogják nyerni.
Hirdetés

A Charge Automotive várakozásai szerint a Mustang mintegy 4 másodperc alatt gyorsul majd fel 0-ról 60 mérföld/órára, míg a végsebessége 239 km/h óra lesz. Az előzetes kalkulációk szerint egy teljes töltéssel 321 km lesz a hatótáv.
Ezzel az elektromos Ford Mustanggal a Charge Automotive olyan, elektromos átalakításon átesett klasszikus autók közé viszi el a Mustangot, mint az Aston Martin DB6 Volantes, vagy épp a Jaguar E-type modellje. Az autó a július 4-7. között megrendezésre kerülő Goodwood Festival of Speed-en fog debütálni. A Charge Automotive egyébként azt tervezi, hogy 499 példányt fog gyártani a járműből, amikre már most is le lehet adni a megrendeléseket. A szállításokat szeptemberben kezdenék meg, az autó alapára 300.000 font (több mint 110 millió forint) lesz, ami a választott kiegészítők függvényében tovább növekedhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?