Szalagkorlátban végződött a Ferrari-tesztvezetés

Gyalogos miatt tört Ferrarit a húsz éves sofőr

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tesztvezetésnek indult, kínos baleset lett belőle: állítólag gyalogos lépett a fiatal férfi által vezetett Ferrari elé, és ez okozta a bajt.


Tesztvezetésnek indult, jelentős anyagi kár lett a vége annak, hogy augusztus 12-én az oroszországi Szamarában egy húsz éves ifjoncra bíztak egy Ferrari Californiát. A fiú egy svájci rendszámos, a Marlboro Clear Taste (Marlboro tiszta íz - És ezt így hogy?) kampányában részt vevő fehér Ferrari Californiával indult neki a város útjainak, de egyszerre csak a metró sínjeit az úttól elzáró szalagkorlát szorításában találta magát.
Hirdetés
Elmondása szerint a balesetet egy, az útra hirtelen kilépő gyalogos okozta: először őt kerülte ki, majd visszarántotta a kormányt, hogy ne ütközzön össze a - nem derül ki pontosan, hogy szembe vagy mellette - haladó másik járművel, és ekkor történt a baj. Az olasz paripa a rángatás hatására megbokrosodott, ló és lovasa pedig a korlátnak csapódtak. Személyi sérülés nem történt, viszont, ahogy azt ilyenkor mondani szokás, az anyagi kár jelentős. Amilyen szinten az autó a kordon alá fúródott, valószínűsíthetjük, hogy azért nem ment nagyon lassan.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?