Fotón a BMW 6 Gran Coupé

Gyári tesztjén kapták rajta a BMW 6 Gran Coupét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A piacra jövő évben várható, bemutatkozása pedig már idén ősszel esélyes, hiszen a 6 Gran Coupét már tesztelik a gyáriak.

Sokak szerint nem lehet a négyajtós kupé szegmensbe sorolni a kissé magas és drabális 5 Gran Turismót, és a piac is egyértelműen mutatja, utóbbi modellel a BMW nemigen tudott a már 2004-óta sikerrel futó Mercedes-Benz CLS vásárlóiból csábítani, vagy újakat megnyerni. Ma azonban már a stuttgartiak is a második generációs CLS-sel, az Audi az A7-tel, a Porsche pedig a Panaemrával csábítja a sportos, kecses vonalú négyajtóst keresőket.
Nem várhatott tovább a BMW, a 6-os és a 7-es sorozat összegyúrásából már egy hónapja kiderült, új modell érkezik. A 6-os Gran Coupé most pedig valódi, a gyári tesztautók egyikéről készült fotón is megjelent. A 6 Gran Coupé hosszával nyilvánvalóan az 5-ös és a 7-es közötti, vélhetően 4,9 méter körüli lesz, orrának és farának vonalai egyaránt a névadó, 6-os szériát idézik, oldallemezei pedig a márka négyajtósaitól ma megszokott vonásokat hozza. Az idén ősszel, a Frankfurti Autószalonon már jó eséllyel bemutatkozó ínyencség motorpalettája vélhetően a 7-esből ismert 3,0 literes, soros hathengeres, közvetlen befecskendezésű, 326 lóerős, szimpla és a 4,4 literes, 407 lóerős, V8-as, dupla turbós benzineseket tartogatja, és minden bizonnyal nem hiányzik majd róla a bajorok friss, 3,0 literes, soros hathengeres, dupla turbós, 306 lóerős turbódízele sem. A váltók pedig előre borítékolhatóan 8 fokozatú automaták lesznek!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?