Villanyautókkal térhet vissza a Saab

Gyártás még nincs, de azért elkelt 150 ezer elektromos Saab

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már sokszor eltemettük, de úgy néz ki, hogy visszatérhet a Saab. Legalábbis a kínai piacra szállíthatnak 150 ezer elektromos 9-3-ast.


A kínai Panda New Energy nem kevesebb mint 150 ezer elektromos hajtású Saab 9-3-ast rendelt a ma gyakorlatilag kizárólag e modell gyártására jogosult National Electric Vehicle Sweden (NEVS) Saab-utódtól. A régi 9-5-ös gyártósorát már korábban értékesítették - szintén Kínába, az új 9-5-ös pedig gyakorlatilag GM-fejlesztés, így azt nem viheti tovább a NEVS. A még Opel Vectra C alapú 9-3-as "villamosítása" nem újdonság, a nyáron írtunk róla, amúgy szintén kínai tőkével indulhatott el, most pedig a 150 ezer autó 12 milliárd eurós megrendelést jelent. Elvileg 2020-ig kell leszállítsa a NEVS a 150 ezer 9-3-ast, utána további 100 ezer egyéb elektromos modellt is vásárolna a Panda New Energy.
A megrendelő egyébként környezetbarát modellek lízingelésével, illetve sofőrrel együttes bérbeadásával foglalkozik, a megrendelt autók abban segíthetik, hogy a világ legnagyobbjává nőjön az említett területen, azaz a villanyautók bérbeadása kapcsán.
Hirdetés
Az együttműködés természetesen a NEVS számára sem kevésbé jelentős, konkrétan a túlélés utolsó utáni esélyét jelentheti. Ilyen megrendeléssel (ha a kínai partner nem fog kihátrálni) biztos munkát adhat a svéd dolgozóknak és persze a beszállítóknak. A cég alelnöke, Stefan Tilk amiatt is üdvözölte az együttműködést, hogy így végre épkézláb üzleti tervvel nézhetnek a jövő felé. Nem csupán hosszú távon fenntartható, emissziómentes modelleket, hanem "mobilitási megoldásokat" is kívánnak majd kínálni, ami egyértelmű kacsintás az autómegosztás világa felé.
A bevételt látva már arról is szó esett, hogy milyen újdonságokat várhatunk majd a Saabtól: a régóta ismert Phoenix-platformon csapotthátú középkategóriást, valamint kompakt és középkategóriás, valamint nagyméretű crossovert is ígérnek a svédek, illetve a cég tulajdonosi szerkezetét megnézve a kínaiak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    A kínaiak mindig lecsapnak ezekre a tetszhalotti állapotban lévő gyárakra, a Rover is tulajdonképpen nekik köszönhetően él újra – bár nagyon más most, mint az angol előd.
    Nemrég volt egy cikk, ha jól emlékszem, arról, hogy a 9-3-as gyártási joga immár a törököket illeti. Erről itt most nincs szó. Nyilván ők a Saab nevet nem használhatnák, viszont ebben a cikkben elektromos hajtású 9-3-asokról írnak – úgy, mint NEVS-tulajdon. Most akkor a 9-3-as kihez tartozik?
    Amúgy még az sem biztos, hogy használhatnák-e a Saab nevet – lehet, hogy új névvel térne vissza a régi ismerős. A kínaiak meg simán meggondolhatják még magukat, kiszámíthatatlan üzletpolitikájuk van – láttuk már nem egy esetben.:)

Vélemény, hozzászólás?