Olcsóbb C5 Aircross modellel rukkolt elő a Citroën!

Gyengébb, de olcsóbb is az új C5 Aircross modell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Citroën egy új, kedvezőbb árú plug-in hybrid változattal gazdagította a hazai C5 Aircross kínálatát.

Konnektoros hibrid Citroën C5 Aircross modellt eddig csak 225 lóerős rendszerteljesítménnyel lehetett rendelni, ám mostantól már a 180 lovas is elérhető, természetesen kedvezőbb árral. A megfizethetőbb változat bevezetésével a márka az energetikai átállás jegyében arra törekszik, hogy az új technológia szélesebb körben is elérhetővé váljon, azok számára akik otthon, vagy a munkahelyükön meg tudják oldani az autó töltését. Ezáltal a mindennapokban tisztán elektromos üzemmódban közlekedhetnek, hosszabb utak alkalmával pedig a belső égésű motorra hagyatkozhatnak. A 180 lóerős C5 Aircross modellhez is az e-EAT8 elnevezésű, automatikus sebességváltó jár, a hibrid rendszer másik két tagja pedig az a 1,6 literes, 150 lóerős PureTech benzinmotor, illetve egy 81 kW-os villanymotor. A két motor együttes teljesítménye adja a maximális 180 LE rendszerteljesítményt, 360 Nm forgatónyomaték kíséretében. A hajtáslánchoz 12,4 kWh-s akkumulátor társul, amellyel a tisztán elektromos hatótáv 58 km is lehet. Az autót 7,4 kW-os töltővel kb. 1 óra 45 perc alatt lehet feltölteni. De nézzük az árát! A C5 Aircross 180 e-EAT8 pontosa 700 000 forinttal kedvezőbb áron érhető el mint a 225 lóerős változat, tehát 16 090 000 forint az alapára.
Hirdetés
Azt is érdemes azonban megemlíteni, hogy a 225 lóerős változat új akkumulátor csomagot kapott, amellyel nőtt az elektromos hatótávolsága, 55-ről 64 kilométerre. Ráadásul ugyanezt a C5 X modell is megkapja, így a Citroën legújabb típusának is megnőtt a villany hatótávolsága ezzel a hajtáslánccal, hiszen most már 55 helyett akár 63 kilométert is képes megtenni egy feltöltéssel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?