A Volkswagen adta, majd el is vette a plusz erőt

Gyengébb lesz a legerősebb Golf, épp amennyivel erősebb lett legutóbb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kínos pillanatok folynak a legtöbb gyártónál, sorra alakítják át a meglévő modelleket, jelenleg a Volkswagennél is hiányzik több autó is, most a Golf R-ről derült ki, mi a sorsa.


Alaposan feladta a leckét a legtöbb gyártónak a szeptemberben életbe lépő új károsanyag-kibocsátási norma, a WLTP. A Volkswagen is kénytelen átalakítani legtöbb benzines modelljét is, hogy megfeleljenek az új globális mérési feltételeknek. Jelenleg több modell is hiányzik a hazai konfigurátorokból, például a SEAT Ibiza vagy az összkerekes Octaviák, most viszont a legerősebb Golfról derült ki, mire is számíthat a jövőben.
Hirdetés

Kicsit más megoldást választottak, visszavettek a teljesítményből ahelyett, hogy egy mások által használt alkatrészt, részecskeszűrőt építettek volna be. A Golf R teljes kipufogórendszerét kicserélik, de nem kerül be új alkatrész, ellenben elveszik azt a 10 plusz lóerőt, amit a frissítéskor[/url] kapott. 310-ről tehát "visszagyengül" az eredeti 300-ra, ami szintén nem kevés, ugyanakkor biztonsági lépésnek sokkal jobban hangzik, mint egy újabb lehetséges hibaforrás beépítése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.07.08. at 00:04
    Permalink

    El sem hiszem, hogy a VW-nél tudnak racionálisan gondolkodni. 🙂
    Szinte semmit sem számít az a 10 lóerő. Még versenypályán sem, nem hogy közúton.

Vélemény, hozzászólás?