Egy ilyen reklámnak mindenki örül!

Gyerekkorunk kedvenc járművei egyetlen reklámba sűrítve

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Összeszedte gyerekkorunk kedvenc járműveit a Walmart üzletlánc és egyetlen reklámba sűrítve nyújt velük nosztalgikus élményt.


Minden év elején hagyományosan a Super Bowl alatt kapjuk talán a leglátványosabb és leghumorosabb reklámokat az USA-ból, ám a Walmart üzlethálózat már az NFL döntőt megelőzően ellőtte a puskaporát. Márpedig a legújabb reklámjuk az autóőrülteknek is igazán érdekes lehet.

Na meg persze azok számára is, akik szeretik a hollywoodi blockbustereket és sorozatokat. A Walmart reklámjában ugyanis rengeteg kedvenc tűnik fel az utóbbi harminc év felhozatalából. A régi klasszikusok közül látható a Vissza a jövőbe repülő DeLorean DMC-12-ese, Michael Knight önvezető és beszélő Pontiacja, de a T-Rex által megkóstolt Ford Explorer is a Jurassic Park első részéből, sőt, a Szellemirtók Ecto-1 névre keresztelt Cadillac Miller-Meteorja sem hiányozhat. Ám az újakat sem mellőzték, hiszen a még most is vetített Űrdongó, film főszereplője is helyet kapott.
Hirdetés

Emellett a rajzfilmekből ismerős gépek, például Villám McQueen és a Hamupipőkében látott egyedi hintó is felbukkan a képernyőn, ahogy a Flinstone család kőkorszaki családi autója és a Scooby-Doo rejtekhelyéül szolgáló furgon is. Arról sajnos nincs információ, hogy mennyibe került ez a rövid alkotás, de biztos nem volt olcsó mulatság, ha belegondolunk, mennyi jogdíjat kellett leperkálni a filmstúdióknak. Szóval nézzétek meg a másfél perces reklámot, mert nem érdemes kihagyni!

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?