Vettel nyerte az ausztrál idénynyitót

Győzelemmel indította az évet a Ferrari német versenyzője

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ma kora reggel elindult a Forma-1 2018-as szezonja. A futamot a második helyről induló Vettel nyerte, mögötte a címvédő Hamilton és Räikkönen lett a sorrend.


A rajtnál Hamilton megtartotta a vezető pozíciót, az első kanyaron baleset nélkül jutott át a mezőny. Hamilton mögé Räikkönen és Vettel sorolt be, a negyedik pozíciót pedig Magnussen vette át Verstappentől. Az élmezőnyben nagy változás nem történt a futam első harmadában, a kerékcserék sorát Räikkönen kezdte meg a 19. körben. Az első helyen haladó Hamilton egy körrel később, Vettel viszont csak a 26. körben állt ki friss abroncsokért. Közben két kör alatt a Haas istálló mindkét autója műszaki hiba miatt feladta a versenyt, a francia Grosjean viszont annyira rossz helyen állt félre, hogy emiatt a versenybíróságnak be kellett küldenie a pályára a biztonsági autót.
Hirdetés

Ezeket a perceket használta ki Vettel és a Ferrari, és a kiválóan időzített kerékcsere eredményeként a német pilóta átvette a vezetést. A Safety Car a 31. körben engedte útjára a mezőnyt, és a futamgyőzelemért küzdő Vettel, Hamilton páros néhány kör alatt le is szakította az üldözőket, a harmadik Räikkönennek pedig a hazai közönsége előtt a dobogóért küzdő Ricciardóval kellett megküzdenie. Tíz körrel a leintés előtt Hamiltonnak két másodperc körüli hátránya volt Vettellel szemben, és bár az utolsó öt kör kezdetére a brit ebből egy másodpercet lefaragott, nem tudott győzni. Az ausztrálok hazai kedvence, Ricciardo végül negyedik lett, míg a kétszeres vb-győztes Alonso ötödikként zárt a McLarennel, amellyel az elmúlt években még a pontszerzés is csak ritkán sikerült neki.
Végeredmény, Ausztrál Nagydíj (58 kör, 307,574 km, a pontszerzők)
  1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:29:33.283 óra
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 5.036 másodperc hátrány
  3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 6.309 mp h.
  4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 7.069 mp h.
  5. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 27.886 mp h.
  6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 28.945 mp h.
  7. Nico Hülkenberg (német, Renault) 32.671 mp h.
  8. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 34.339 mp h.
  9. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 34.921 mp h.
  10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 45.722 mp h.

Pole pozíció: Hamilton

A vb két hét múlva Bahreinben folytatódik.
A vb-pontversenyek állása 1 futam után (még 20 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Vettel 25 1. Ferrari 40
2. Hamilton 18 2. Mercedes 22
3. Räikkönen 15 3. Red Bull 20
4. Ricciardo 12 4. McLaren 12
5. Alonso 10 5. Renault 7
6. Verstappen 8
7. Hülkenberg 6
8. Bottas 4
9. Vandoorne 2
10. Sainz 1

Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.03.25. at 21:30
    Permalink

    Nem tudom elképzelni, hogy ne zavarná a pilótákat a glóriának az a középső tartópillére a vezetésben. Gyakorlatilag kettéosztja a látóterüket, és elég idegesítő lehet a futam alatt, hogy az végig ott “mered” középen. Jó elképzelés volt a glória meg nyilván szükség is volt rá, de mint mindennél, ennél is ott van az éremnek az a bizonyos másik oldala…

Vélemény, hozzászólás?