Forgalmat nem akadályozhatnak a kerékbilincselt autók

Ha forgalmat akadályozva parkolsz, nem kaphatsz kerékbilincset

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több tévhit is terjed a budapesti kerékbilincselési szokások kapcsán, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közleményben reagált ezekre.

Kerékbilincset kapni kellemetlen, de elkerülhető. Minden esetben meg kell nézni, hogy nem tiltja-e valami az adott helyen parkolást, akár várakozást. Járdára felállni például csak akkor szabad, ha azt tábla engedélyezi. Amennyiben a fizetőövezetet jelző táblán szerepel a kerékbilincs, bizony a meg nem fizetett parkolásért is járhat bilincselés.
Hirdetés

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) tegnapi közleménye ugyanakkor több érdekességre is rámutat. Miként az az MTI-n megjelent írásból kiderül, ők 2016-ban 4536, 2017-ben 2963, 2018-ban már csak 84, 2019-ben pedig mindössze 3 kerékbilincset szereltek fel. Hogy miért függesztették fel a szabálytalan parkolás e módon büntetését, egyelőre nem tudni, azt viszont igen, hogy a FÖRI új vezetője, Handl Tamás felülvizsgálta a kerékbilincs alkalmazásának lehetőségét, és 2020. január 1-jével engedélyezte jogszerű és szakszerű felhelyezését. Kiemelték: a szabályok szerint a közúti forgalom folyamatosságát, biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyeztető jármű esetén tilos kerékbilincset felhelyezni, a rendészek ennek megfelelően járnak el. Olyan esetekben alkalmaz kerékbilincset a FÖRI, amikor a közterületen szabálytalanul elhelyezett jármű nem jelent balesetveszélyt és a forgalmat nem akadályozza - tették hozzá, példaként említve azt, ha egy autó szabálytalanul zöldterületen, zöldfelületen áll.
Kerékbilinccsel tehát nem rögzítenek a forgalmat zavaró, akadályozó autókat, ám ez persze ne bátorítson senkit sem arra, hogy ily módon, szabálytalanul álljon meg, hiszen bírság ilyen esetben is jár, csak épp az autó fizikai rögzítését hagyják el, annak érdekében, hogy az mielőbb odébb állhasson. Extrém esetben, például a tömegközlekedés akadályozása esetén a hibásan parkoló autót természetesen el is szállíthatják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?