Épített egy Lamborghinit, és nem annyira rossz, mint hinnéd

Ha nem replikának nézzük, akkor nagyon klassz ez a Lamborghini!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ritkán sikerül jól egy replika, és ezt az otthon épített Lamborghinit ne is nézzük annak. Működik, ráadásul nyitható a teteje, aktív a hátsó szárny, és még a futómű magassága is állítható.


Vannak országok, ahol simán nekiállnak építeni egy replikát otthon, mert valakinek elég, ha már csak egy kicsit is úgy néz ki. Vannak olyan emberek, akik el is hiszik, hogy az, de őket általában egyáltalán nem érdeklik az autók. A legtöbb replika valójában otromba eredménnyel végződik, ez itt viszont kicsit más. Igaz, hogy a cél az volt, hogy úgy nézzen ki, mint egy Lamborghini, de alapból kisebbnek tervezték és nem egy donorautóra, hanem teljesen egyedi alvázra, motorkerékpár motorral. Nem is a kivitelezés az érdekes, hanem a speciális, mozgó alkatrészek, amik mindegyike úgy tűnik, hogy hibátlanul működik.
Hirdetés

Nyílik például a tető, nem is bénán, ráadásul gyorsan, és mondhatjuk, hogy a helyzetet tekintve precízen. Nyílik a hátsó szpojler, szintén nyílnak az oldalsó légbeömlők, felfelé nyílnak az ajtók, és ami a legmegdöbbentőbb, magasságban állítható a futómű, és úgy tűnik, mintha a felnik is saját készítésűek lennének. A kocsi alatt lévő technika nyilván szögegyszerű, autóként értékelni nehéz, egy nagy játéknak viszont kiváló. Nem megy túl gyorsan, csak Night Rideresen felgyorsították a felvételeket, innen is látszik, hogy van humorérzékük.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?