Kemény csatát hozott a Formula E verseny Hong Kongban

Ha szereted az autóversenyeket, a Formula E versenyeit semmiképp ne hagyd ki!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tudom, hogy furcsa és eleinte szokni kell a villanyhajtású versenyautók hangját, ám a szezon 5. versenye is bizonyította, hogy érdemes követni a szériát. Hong Kong utcáin is izgalmas, fordulatos küzdelmet láthattak a nézők!


A történelem ötvenedik Formula E versenyén, Hong Kong utcáin nedves felületű aszfalt, illetve néhol betonburkolat várta a versenyzőket a rajtnál. A csúszós körülmények között egy kicsit az amatőr gokartversenyek startjára hasonlított az elindulás, apró lökdösődésekkel, amiket egészen jól viseltek a Dallara kasztnijai. Ám néhány perccel később Felipe Nasr elfékezte magát az egyik kanyarban és a gumifalap megpöccintve állt meg, eléggé rossz helyen, így a mögötte érkező két Mahindra (Wehrlein és D’Ambrosio) már nem tudta őt elkerülni. Amíg a „megrokkant” versenyautókat eltakarították, belengették a piros zászlót. Ez az eset máris nagy drámát jelentett, hiszen Jerome D’Ambrosio a bajnokság éllovasaként érkezett Ázsiába.
Hirdetés

Az új rajtnál az élen álló Oliver Rowland érthetetlen módon lelassult a Nissannal. Lehetséges, hogy a sebesség limitert nyomta meg véletlenül, ezért Sam Bird találta magát az élen egészen addig, amíg egy elfékezés után meg nem előzte őt Andre Lotterer. A verseny legszebb része kettőjük csatája volt, ami átívelt az egész versenyen, miközben még két biztonsági autós szakasz fűszerezte az eseményeket. Az utolsó pont öt perccel a verseny vége előtt borzolta a kedélyeket. Az utolsó teljes körös sárga után már csak két perc, plusz egy kör maradt a verseny távjából, ami óriási izgalmat ígért, ami nem is maradt el.

Csatájuk során Bird többször is megkoccolta Lotterer autóját, de az utolsó ilyen pöccintés defektet okozott a DS versenyautón. Bár néhány kanyaron keresztül Lotterer a defektes autóval is tartotta első pozícióját, a fizika törvényeit és Birdöt sem tudta legyőzni. A végén tehát a Virgin pilótája örülhetett a győzelemnek, bár amikor ezeket a sorokat írom nem vagyok benne biztos, hogy nem követi egy vizsgálat a manővert, úgyhogy a brit versenyző győzelme akár még veszélybe is kerülhet utólag. Az izgalmas verseny végén még Edoarto Mortara és Lucas di Grassi fért fel a dobogóra. A következő verseny pedig március 23-án lesz Kínában, Sanya utcáin.
Végeredmény, Hong Kong E-Prix, Hong Kong (45 perc+1 kör, a pontszerzők):
  1. Sam Bird (brit, ENVISION VIRGIN RACING) 59:34,425 perc
  2. Edoardo Mortara (svájci, VENTURI) 1,694 másodperc hátrány
  3. Lucas di Grassi (brazil, AUDI SPORT ABT SCHAEFFLER) 2,682 mp h.
  4. Robin Frijns (holland, ENVISION VIRGIN RACING) 3,230 mp h.
  5. Daniel Abt (német, AUDI SPORT ABT SCHAEFFLER) 3,679 mp h.
  6. Felipe Massa (brazil, VENTURI) 4,952 mp h.
  7. Mitch Evans (új-zélandi, PANASONIC JAGUAR RACING) 5,711 mp h.
  8. Gary Paffett (brit, HWA RACELAB) 6,062 mp h.
  9. Oliver Turvey (brit, NIO) 7,318 h.
  10. Antonio Felix da Costa (portugál, BMW I ANDRETTI MOTORSPORT) 8,186 h.


A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 8 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Bird 71 1. Virgin Racing 111
2. D'Ambrosio 53 2. Mahindra Racing 83
3. Di Grassi 49 3. AUDI SPORT ABT SCHAEFFLER 81
4. Da Costa 47 4. BMW I ANDRETTI MOTORSPORT 65
5. Mortara 45 5. Venturi 57
6. Frijns 40 6. DS TECHEETAH 57
7. Evans 34 6. Jaguar 35
8. Abt 32 8. NISSAN E.DAMS 21
9. Wehrlein 30 9. HWA RACELAB 7
10. Lotterer 29 10. Nio 6
11. Vergne 28 11. Geox 2
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?