Az NTT-vel teszteli önvezető autóit a Toyota

Hamarosan önvezető Toyoták járnak a japán utakon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vezető japán kommunikációs céggel társul a Toyota. Önvezető autóik tesztelésére és fejlesztésére a Nippon Telegraph rendszereit használják.


Gyorsítaná önvezető autóinak fejlesztését a Toyota. Mindez a Nippon Telegraph and Telephone Corporation, azaz a japán NTT-vel való megállapodás által vált egyértelművé. Velük közösen tökéletesítenék és tesztelnék autonóm járműveiket és az azok közötti kapcsolatteremtés hatékonyságát. Mivel mind a két cég japán, jó eséllyel hazájukban végzik majd a teszteket. Céljuk felkutatni, hogy milyen autókra lesz szükség a jövőben, valamint egy adatgyűjtő felület és egy megfelelő hálózat megteremtése. Vizsgálnák az autó-autó és az ember-autó közötti kommunikációt is. A Toyota továbbá egy kapcsolatteremtési platform fejlesztésére használná az NTT-vel való együttműködést, amiben az adat és kommunikáció részleg mérnökei segítik őket és az NTT mesterséges intelligencia technológiáját használják a rendszer alapjának. A közúti teszteket már jövőre elkezdhetik.
Hirdetés

Egyébként az autósvilágban már szinte az összes nagyágyú meglépte, hogy világvezető kommunikációs cégekkel köt megállapodást önvezető technológiája gyorsabb fejlesztéséért. A BMW a Mobileye és az Intel, míg a Honda vagy a Ford a Google segítségével fejleszt; a Volvo és az Uber már (tetőre is tette az XC90-t. Ilyen szempontból a Toyota kissé le volt maradva, eddig. A Toyota egyébként az idei Genfi Autószalonon is megmutatta, hogy milyennek képzeli el az autózás jövőjét. Az i-TRIL apró városi önvezető koncepció sokkal inkább vezetőorientált volt, mint a konkurensektől megszokott tanulmányautók, autómegosztásról pedig szó sem volt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?