F1, Ausztrál Nagydíj: idén is erősnek ígérkezik a Mercedes

Hamilton magabiztos rajt-cél győzelmet aratott Melbourne-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az első futam után úgy tűnik, hogy idén is nehéz lesz megverni a Mercedeseket. Hamilton és Rosberg után Vettel állhatott fel a dobogóra.


Foghíjas rajtráccsal indult az idei Forma-1-es idény. Az Ausztrál Nagydíj felvezető körében a Red Bull májusban, a Nagy Futamra hazánkba is ellátogató orosz pilótája, Danyiil Kvjat váltóhiba miatt áll ki, a McLaren-es Kevin Magnussen pedig motorhiba miatt nem tudott ott lenni a rajtrácson. A Williams finn pilótája, Valtteri Bottas pedig hátfájása miatt nem tudott elindulni az idénynyitón.
Hirdetés

A startot Hamilton és az élmezőny jól kapták el, az első kanyarban Nasr és Maldonado autója összeért, utóbbi pedig a falnak csapódott. Az esetet követően a versenybírák a pályára küldték a biztonsági autót. A Safety Car három kör után elhagyta a pályát, az újraindulást követően Hamilton, Rosberg és Massa volt a sorrend.
Hamilton sikere nem volt kérdéses a verseny alatt, igaz csapattársa a verseny közepe táján megközelítette, de nem sikerült előzési távolságba kerülnie. A harmadik helyért Massa és Vettel csatázott nagyot, kettejük küzdelme a kerékcseréknél dőlt el, a Ferrari stratégiája jobbnak bizonyult.

Nagyszerűen teljesítettek az újoncok is. A brazil Felipe Nasr (Sauber) kiváló teljesítményt nyújtva ötödik lett élete első F1-es futamán. Ifjabb Carlos Sainz (Toro Rosso) szintén pontot szerzett, ő a kilencedik helyen zárt. A mindössze 17 éves holland Max Verstappen (Toro Rosso) pedig pontszerző helyen haladva volt kénytelen műszaki hiba miatt feladni a viadalt a 34. körben.
Folytatás két hét múlva Malajziában.
Ausztrál Nagydíj, végeredmény (a pontszerzők)
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:31:54.067 óra (58 kör, 307,574 km)
  2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1.360 másodperc hátrány
  3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 34.523 mp h.
  4. Felipe Massa (brazil, Williams) 38.196 mp h.
  5. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1:35.149 perc h.
  6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1 kör h.
  7. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1 kör h.
  8. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1 kör h.
  9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.
  10. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.


Leggyorsabb kör: Hamilton, 1:31.023 perc
Pole pozíció: Hamilton
A vb-pontversenyek állása 1 futam után (még 19 van hátra)
Pilóta Pontszám Csapat Pontszám
1. Hamilton 25 1. Mercedes 43
2. Rosberg 28 2. Ferrari 15
3. Vettel 15 3. Sauber 14
4. Massa 12 4. Williams 12
5. Nasr 10 5. Red Bull 8
6. Ricciardo 8 6. Force India 7
7. Hülkenberg 6 7. Toro Rosso 2
8. Ericsson 4
9. Sainz Jr. 2
10. Perez  1
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?