Francia lesz a Meriva utódja, de a Zafira sincs biztonságban

Három év múlva jönnek az GM-PSA közös egyterűek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nagy PSA-GM francia-amerikai kényszerházasság gyümölcseként a jövőben összekeveredhetnek a márkák egyterűi. Kezdetben a Meriva és a C3 Picasso utódja lesz közös, de a Zafira és a C4 Picasso, illetve az 5008-as jövője is összekapcsolódhat.


Az Opel szűkszavú közleményben tudatta, hogy a korábban kötött szövetségnek megfelelően a General Motors zaragozai gyárában gyártják a jövőben a két márkacsoport közös B-szegmenshez tartozó egyterűit. A padlólemezt, a hajtást és a motorokat a franciák adják, a gyártást és a karosszériát pedig a GM. Az új egyterűt az Opel fejleszti majd Rüsselsheimban, az első autók 2016-ban érkezhetnek az európai piacokra.
Az Opel nem közölte pontosan milyen autókról van szó, de az már korábban kiszivárgott, hogy a Citroën C3 Picassót Zaragozában gyártják majd. A spanyol üzemben jelenleg Meriva és Corsa készül, de jövőre a Mokka gyártásába kezdenek. A C3 Picassót jelenleg a PSA nagyszombati (Szlovákia) gyárában szerelik össze.
Hirdetés

A nyugati sajtóban arról cikkeznek, hogy cserébe a PSA megkapja a Zafira gyártását, amely jelenleg a bezárásra ítélt németországi Bochumban zajlik. A Zafira utód gyártása 2017-ben kezdődhet meg a Peugeot fellegvárának számító Sochaux-ban. Egyes hírek szerint a Peugeot 5008-as gyártósorán kap új életet a Zafira, de már az is felvetődött, hogy a következő Insignia a Citroën C5-ös alapjait kapja meg.
A két autóipari óriás szövetsége két milliárd dolláros megtakarítással járhat, ha minden a tervek szerint alakul. A General Motors 7 százalékos részesedést szerzett a PSA-ban, a mostani bejelentés az első konkrétum az eddig inkább elméleti és logisztikai együttműködésben. Mindkét gyártó kapacitásgondokkal küzd Európában, a PSA 17 százalékkal építette le francia munkaerejét, miután bezárta a Párizs melletti Aulnay üzemet. A jövőbeni együttműködés szerte Európában további leépítéseket hozhat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?