Triplán a Világ Év Autója a Jaguar I-PACE

Három kategóriában is a Jaguar I-PACE lett a Világ Év Autója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rengeteg díjat osztanak az autóiparban, köztük a fiatalabbak közé tartozik a Világ Év Autója elismerés is, amelynek most a Jaguar örülhet.


Alig telt el néhány hét azóta, hogy a Jaguar I-PACE elnyerte az Év Európai Autója címet, a New York-i Autószalonon újabb elismerést kapott a villanyautó. Ezúttal a 15 éves múltra visszatekintő Világ ÉV Autója díjat zsebelte be, egészen pontosan annak három kategóriájában is a legjobbnak bizonyult.
Hirdetés

Ráadásul a Világ ÉV Autója díj történetében az I-PACE az első autó, amely három első helyezést is begyűjtött. A címekről a világ 24 országát képviselő 86 szakújságíróból álló zsűri döntött. Szavazataik alapján az I-PACE a 2019-es Világ Év Autója, a Világ Év Dizájnja és a Világ Év Zöld Autója díjakat nyerte meg.

A sportautós menetteljesítményeket nyújtó szabadidő-autót az Egyesült Királyságban tervezték és fejlesztették és a mai napig a világ több mint 60 országában 11 ezernél is többet adtak már el belőle. A 400 lóerős járműben 90 kWh-ás lítium-ion akkumulátor-csomag kapott helyet. Ezzel a kapacitással kapacitással, akár 470 kilométeres hatótávolságot (WLTP ciklus szerint) is elérhet az I-PACE. Ráadásul a lemerült akkumulátorok mindössze 40 perc alatt 80%-os szintre tölthetők (100kW egyenáramú villámtöltővel). Ugyanez a töltöttségi szint háztartási fali töltőrendszer (7kW váltóáram) segítségével kicsivel több, mint 10 óra, tehát egy éjszaka alatt elérhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?