Meghódítja Amerikát a valaha volt legnagyobb és legerősebb Mazda

Három üléssorral és hatalmas méretekkel debütált Amerikában a Mazda CX-90

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mazda amerikai központja bemutatta az Mazda CX-90 modellt, ami nem csak európai szemmel, de a Mazda kínálatát elnézve is hatalmas, ám az amerikai viszonyok között középkategóriásnak számít.

A Mazda tervei szerint 2023 végéig a nagy padlólemezre épülő autói közül négyet vezet be a globális piacra, ahol a szabadidő-autók leginkább keresettek. A tavaly bemutatott CX-60 után a második modell a tengeren túlra szánt CX-90, amely a CX-9 néven futó, szintén amerikai elődjéhez képest jelentős fejlődést hoz a kényelem, a biztonság és a vezetési élmény terén, miközben a gyártó valaha volt legerősebb hajtásláncával is kérhető, a valamelyest gyengébb konnektoros hibrid opcióval pedig jelentősen kevésbé terheli a környezetet. Mindemellé a Mazda i-Activsense asszisztens csomagja is elérhető, míg az összes fontos biztonsági extra alapáras.
Hirdetés
A modell bemutatásával a Mazda SUV választéka tovább erősödik és frissül, a CX-90 a komoly méretű Észak-Amerikai piac igényeivel összhangban szélesített karosszériával és három üléssorral érkezik a keskenyebb és rövidebb, főként Európára szabott CX-60 modellel ellentétben. Az új zászlóshajó idén tavasszal mutatkozik be az Egyesült Államokban, vele együtt érkezik a köznyelvben "Mazda-bordó"-ként aposztrofált színcsalád új, Artisan Red fantázianevű árnyalata, amelyet 21 colos felnik és a Mazda megszokott Kodo dizájnja kísérnek. A lemezek alatt két opciót kapnak az amerikaiak: a hagyományos változat motorterében a Mazda új turbófeltöltős, 3,3 literes soros hathengeres benzines erőforrása bújik meg, amelyet egy 48 voltos lágyhibrid rendszer egészít ki. Ez a motor már a CX-60 modellben is bemutatkozott, ám itt lényegesen erősebb, konkrétan a gyártó valaha volt legerősebb hajtáslánca 340 lóerővel és 500 newtonméteres nyomatékkal.
Hirdetés
Akik viszont az igazi újdonságra vágynak, azok az e-SKYACTIV PHEV konnektoros hibrid rendszerrel is kérhetik a CX-90-et. Ekkor egy 2,5 literes, soros négyhengeres benzinmotort rejt az autó hosszúra nyújtott, markáns dizájnnal felvértezett orra, amelyet egy 17,8 kilowattórás akkucsomag és egy 136 lóerős villanymotor egészít ki. A csúcsnyomaték ugyanúgy 500 newtonméter, ám a teljesítmény itt csak 328 lóerő, akárcsak a zöld rendszámos CX-60 modellben. Az új, hátsókerék-orientált összkerékhajtás alapáras mindkét változat esetén, ahogy a nyolcfokozatú automataváltó is. Egyedül arról nem esett még szó, hogy mennyi a konnektoros hibrid CX-90 tisztán elektromos hatótávolsága, ezt valamivel a CX-60 WLTP szerinti 63 kilométerének közvetlen közelébe saccoljuk. A beltér a karosszéria szélesítésének köszönhetően minden ülés körül tágasabb lett. A harmadik sor ráadásul három személy számára lett tervezve, és saját szellőzőnyílásokat is kapott, amelyet a fotelszerű középső ölések közötti, pohártartós könyöklő hátuljába integráltak a mérnökök. Az anyagminőség és az összeszerelési színvonal a CX-60-ban már látott vonalat viszi tovább, dizájn terén is egyértelmű, hogy az új Mazda-generáció hírnöke ez a modell is. Középen ott figyel a 12,3 colos infotainment kijelző, de a sofőr előtt is egy digitális műszeregység kapott helyet.
Hirdetés
Ha mozgásban is megnéznéd az újdonságot, illetve a hangját is meghallgatnád, akkor mindenképp ajánljuk figyelmedbe az alábbi hivatalos videót, ami a CX-90 ünnepélyes bemutatkozására készült.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?