Végre tudunk részleteket a Kia Niro öntöltő hibrid meghajtásáról

Háromféle hajtással érkezik a vadonatúj Kia Niro, az öntöltő hibridet jobban megismerhetjük már

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valószínűleg a legolcsóbb és így a legnépszerűbb változata is lesz az új Nirónak az öntöltő hibrid, de ezt is kellő erővel látták el.

November végén a Kia már leleplezte az új Nirót, aminek dizájnja elég megosztó lett, de mindenképpen egyedi. Akkor már beszámolhattunk olyan részletekről, mint a környezetbarát anyagok használata kívül-belül, a rengeteg színben pompázó utastéri hangulatvilágítás, vagy a középkonzol letisztultsága. A leleplezéskor azt is elárulta a Kia, hogy sima és konnektoros hibrid, illetve teljesen elektromos változatban lesz kapható a kompakt SUV, de a teljesítményadatokat akkor még titkolták.
Hirdetés
Most sem fednek fel még minden információt, de legalább az öntöltő hibridről tudhattunk meg újdonságokat. Belsőégésű erőforrása egy 1,6 literes Smartstream fantázianévvel illetett szívó benzinmotor, ami önmagában 104 lóerőt és 144 Nm forgatónyomatékot szolgáltat, köszönhetően a súrlódáscsökkentő és hűtésjavító megoldásoknak szerény fogyasztást ígér. Ehhez csatlakozik egy 32 kW-os, akkumulátorból táplált villanymotor. Ezek összesen 139 lóerővel hajtják az első kerekeket (mint ahogy a konnektoros és teljesen elektromos meghajtások is fogják, összkerékhajtás tehát egyelőre úgy tűnik, továbbra sem lesz). Az erőt egy hatfokozatú duplakuplungos automataváltó viszi a kerekekhez, a fogyasztás pedig 5 liter alatt alakulhat. Elsőre azt sem láthattuk a képekből, mekkora is az új Niro, de erre is választ kaptunk: 4420 mm-es hosszával, 1825 mm-es szélességével, 1545 mm-es magasságával 6 és fél centit nőtt hosszirányban, 2 centit oldalirányban és 1 centit függőlegesen. Az utastérre nem csak ezek vannak jótékony hatással, a helykínálatot a 2 centivel nagyobb tengelytáv és a vékonyabb ülések is javítják. Mivel az elektronikai rendszerekhez használt kisebb, 12 V-os aksit a hátsó kerékjárat mögül áthelyezték a hátsó ülések alá, a fő akkumulátor mellé, így a csomagtér is 15 literrel, 451 literre nőtt. A vezetéssegítő és szórakoztató technológiák terén generációváltáskor kötelező a legfontosabb újdonságok beépítése, de a Kia túltett az ilyenkor elvárhatón: van például önálló, kívülről távirányított parkolás, vagy az okosotthon eszközeinek távoli vezérlése. Dél-Koreában már rendelhető az új Niro öntöltő hibrid változata, Európában még homologizálják, nemsokára pedig érkezik a konnektoros és a villanyváltozat is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?