Jónapot, Panda van? Most már Van

Haszonjármű a legkisebb Fiatból: itt a Panda Van

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pár hónappal az új gömbölyű Panda bemutatkozása után megérkezett a teherszállításra specializált, utas- és rakterét ráccsal szétválasztó Panda Van kishaszonjármű.


Kétféle kivitelben is kapható lesz a Fiat Professional által pályára állított Fiat Panda Van: kettő és négyüléses változatban, mindkét esetben rácsot szerelnek a csomag- és az utastér közé. A hátsó ablakokat a rakomány védelme érdekében minden esetben teljesen besötétítik, a kétüléses modellekben a kivehető kemény takaróval borított sík padló alatt egy második tárolórekesz található, melynek kialakítása a vásárló igényei szerint történhet.
Hirdetés
A kétüléses változatok Pop, a lehajtható hátsó üléssel készülő modellek Easy néven kerülnek piacra, elsőkerék-hajtással, 75 lovas 1,3-as Multijet dízellel vagy 68 lóerős, 1,2 literes benzinmotorral. Hazájában 8850 és 11 700 euró, azaz 2,6-3,5 millió forint között változik a Panda Van ára, itthon a kötelező terhek után ennél nyilván magasabb összegekre számíthatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?