Videón a Dodge Viper evolúciója

Hat percben lepörög a Viper története

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Furcsamód, aránylag rövid élete során is hatalmas rajongótáborra tett szert a Dodge Viper. Most egy információdús videóban végigkövethető az életútja.


Elég csak az 1990-es évek első feléig visszaugranunk az időben, hogy a Viper megszületésének tanúi lehessünk. Az első generációt 1992-ben mutatták be a nyolcliteres, V10-es motorral, amelyből 400 lóerőt sajtoltak ki.
Hirdetés

A második generáció 1996-ban követte, ugyanazzal a V10-es blokkal, de már nagyobb teljesítménnyel. Habár második generációként hivatkoznak rá, inkább csak az első frissítésének tekinthető a 421 lóerős modell. Egy évre rá bemutatták a GTS verziót 450 lóerővel. A gyári kódnevén Phase ZB generáció viszont már 8,3 literes, ám szintén V10-es motort kapott 500 lóerővel. Ez volt az első Viper, amely négy másodperc alatt érte el a 60 mérföld/órás sebességet. Egészen pontosan 3,7 másodpercre volt szüksége a kupénak és 3,8 másodpercre a kicsit nehezebb kabriónak.

A ZB II-ben már 8,4 literesre nőtt a motor, a teljesítménye pedig 560 lóerőre. A típus utolsó generációja, a Phase VX, pedig még erre is rálicitált, többek között nürburgringi rekordokat döntögetve. A részletekért azonban nézd meg az alábbi videót!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?