Nem csak autót, lakást is villantott a Renault

Házzal összehangolt autóban gondolkodik a Renault

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Összedolgozna lakásunkkal a jövő Renault-ja, hogy mi minél nagyobb kényelemben érezhessük magunkat. Izgalmas túrakupé után most egy kabrió buborékban láthatjuk a jövőnket.


A Renault legutóbb egy hatalmas túrakupéval hergelte az autós közönséget, abból egyelőre úgy tűnik, semmi nem lesz. Tulajdonképpen ezekkel a tanulmányautókkal jó eséllyel sosem találkozunk többet, a Frankfurti Autószalonra kitámasztott Symbioz is csak egy megjelenítése annak, hogy képzelik el a jövőbeni életet a Renault-nál. Mert most nem csak egy autóról van szó, hanem mindenről egyben. Amikor már az otthonunk is okoslakásként üzemel, és minden egyes elektronikai eszköz, kezdve a világítástól a fűtésen át egészen a mikróig összeköttetésben áll és egymástól szerzik az információkat. Ennek szerves része lenne az autónk is.
Hirdetés

A Symbiozzal együtt egy lakás modelljét is bemutatta a Renault, ahol a nappaliban saját helye van az autónak, ami akkorra már természetesen minden irányban személyre szabható, és mindent a kedvünk szerint alakíthatunk és programozhatunk. Ezeket elég a lakásban beállítani, azt az infót az autó egyből megkapja, valamint fordítva, és felkészül az utazásra, illetve a hazaérkezésre. A Symbioz persze képzelt teljesítményt is kapott, miszerint 680 lóerőt teljesít és kevesebb mint 6 másodperc alatt éri el a 100 km/h-át. 72 kWh-ás akkumulátorcsomagot álmodott hozzá a Renault, amivel 500 kilométert képes megtenni, és amit 80%-ra 20 perc alatt tornázza fel saját otthoni indukciós töltőjén keresztül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:51
    Permalink

    A ház villamossági rendszerének pedig komoly szerepe lesz az autózásban ha beindulnak a villany és phev autók eladásai, mivel a házon keresztül egész este tölthetjük a kocsit.

    Van az erőmáveknek egy elég komoly túlkapacitása éjjel amit most ki lehet használni. Megértem hogy a panelban az a legfontosabb, hogy be legyen hűtve a sör, de nem mindenhol élnek azonos módon.

  • 2017.10.27. at 14:51
    Permalink

    Szerintem marhára nincs meg az amit te gondolsz.

    Sokkal gyorsabb és összetettebb információfeldolgozásra van szüksége az agyadnak, és kevesebb csicskamunkára.

    Olyan ez mint a mosógép, persze elvoltak nélküle csak teljesen más vele az életminőség.

    Én ugyanígy vagyok a tempomattal, és ha ez a rendszer egyre jobban működik (pl aktív funkciók, önvezetés), én maximálsian üdvözlöm. De az is igaz hogy én gyakran vezetek le egy nap 1000km feletti távokat.

  • 2017.10.27. at 14:51
    Permalink

    Nem, én ilyen degenerált kreálmányokban nem akarom a jövőmet látni! Nagyobb kényelem?? Mi van veled ember!- Már a tervezőnek szól.- Nem elég satnya, tunya a nyugati ember így is?, Minden készen van elé téve, olyan elbutulás söpör végig, hogy a kőbaltákhoz térünk majd vissza.
    A ma gyermekei már nem tudnak írni, ott tartunk a sok digitális kütyük meg szarok miatt… Mindent gépekkel akarunk végeztetni, intéztetni.. Akkor mi a f*sznak élünk??? Gondolkozzunk már!!!!

Vélemény, hozzászólás?