Gigadugókkal kezdheti a következő hetet a főváros

Hétfőn egész napos forgalomlassító demonstráció lesz Budapesten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az év eddigi legkomolyabb autós forgalomlassító demonstrációja várható hétfőre. A BKK a tömegközlekedés használatát javasolja.


Miként azt közleményében a Budapesti Közlekedési Központ írja, forgalomlassító autós demonstrációt rendeznek december 15-én, hétfőn reggel 7 órától délután 17 óráig több fővárosi bevezető útszakaszon, valamint Budapesten az alábbi helyszíneken:
  1. 7 és 16 óra között az M3-as autópályán a Szilas Pihenő és a Szentmihályi út között a városközpont irányú szélső közúti sáv lezárásával,
  2. ugyanebben az időszakban a III. kerületben a 11-es főúton (azaz a Batthyány utcában) a Mátyás király utca és a Szent István út között az egyik városközpont irányú közúti sáv lezárásával,
  3. továbbá szintén ugyanebben az időben az Andrássy úton a Hősök tere és a Bajza utca között a centrum irányú szélső forgalmi sáv lezárásával.


Mindemellett további autós demonstráló csoportok miatt reggel 7 és 8 óra között lezárják
  1. az M3-as autópálya bevezető szakaszán a szélső sávot a Szerencs utcától a városközpont felé,
  2. az M5-ös autópálya bevezető szakaszának Nagykőrösi úti részén a buszsávot a Hofherr Albert utca és az Árpád út között,
  3. továbbá a XI. kerületi Egér úton a Kőérberki út és a Balatoni út közötti szakasz Szerémi út irányú szélső sávját.

Erről a három helyszínről reggel 8 órakor rendőri kísérettel a demonstrálók a Budai alsó rakpart Lánchíd és Margit híd közötti részére autóznak, ezért a budai alsó rakpart északi irányú forgalmát a rendőrség a Döbrentei térnél a Krisztina körút/Attila út felé tereli el. Nagyobb torlódás esetén a Műegyetem rakparti, illetve a Rákóczi hídi lehajtókat is lezárják. Körülbelül 11 órakor gépkocsijaikat az alsó rakparton hagyva a demonstrálók az Angelo Rotta rakpart–Margit híd–Balassi Bálint utca útvonalon gyalogosan a Parlamenthez vonulnak, majd petíciójuk átadása után ugyanezen az útvonalon visszatérnek a budai alsó rakpartra. A forgalomlassító demonstráció ezen a helyszínen várhatóan 16 órakor fejeződik be, majd a tüntetők a reggeli gyülekező helyszínek felé távoznak, ahol előreláthatóan 17 órakor ér véget a demonstráció.
Hirdetés

A tüntetés miatt a legnagyobb torlódások a Krisztina körúton, az Attila úton és a Margit körúton várhatóak, de jelentős forgalmi dugóra kell számítani a fővárosi bevezető útvonalakon, valamint a közép- és észak-budai utakon is, ezért a BKK azt kéri, hogy aki teheti, ezen a napon autó helyett hévvel vagy vonattal utazzon a fővárosba, Budapesten használja a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat: a metró-, a hév- és a villamos vonalakat. Annak pedig, akinek feltétlenül autóznia kell, Dél-Buda felől a közép- vagy észak-budai úti célok elérését a most még ingyenes, január 1-től már fizetős M0 autóúton vagy a pesti rakpartokon keresztül ajánlják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    esztelen kempelen

    Nálad nagyobb léhűtő nem kell. 🙂
    Én magam gondoskodom magamról, nem úgy mint te, meg a kormánytagok.
    Téged egy cég tart el (de minek?), őket meg az ország.
    Némi kötelezettségük lenne ezért a pénzért és nem a szabad rablást kéne törvényesíteniük és hülye adókat, rendeleteket alkotniuk. Persze a hozzád hasonló birkák tapsolnak hozzá, ezért tudják megtenni.

    A buta kötözködésedre meg már válaszoltam, de nem sok értelmét láttam.

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    A másik honlapon sem tudtad bebizonyítani az állításodat.

    Nézzük, itt mire alapozod ezt?!
    Tények, számok, bizonyítékok! Konkrétumok.

    Kíváncsian olvaslak. Magam is hajlok arra, amit állítasz, de most már rohadtul érdekelnének a tényeid, amiket a másik honlapon sem tudtál bemutatni. Akkor itt is csinálj nyíltan hülyét magadból. Hajrá! :-DDD

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    Olvasd már el, amire böfögsz te szerencsétlen! Mert te dolgozol, mikor munkaidőben lopod itt a neten a napot!
    A legnagyobb naplopó te vagy. Kubikos.

    De még mindig ez a kisebb baj, a nagyobb az, hogy a gyűlölet annyira elvakít téged, hogy meg se próbálod megérteni, amit a másik ír. Ostoba, buta talicskamenedzser vagy.

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    Nem, nem annak szántam. Tekintettel arra, hogy egy percet sem töltöttél közöttük, így meglehetősen nagyképű a kijelentésed.
    Több szerénységet, netán több tiszteletet.
    Egymás iránt.

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    A parlament körül kellene tüntetést és útlezárást csinálni és akkor a politikusok éreznék meg a hatását ,nem pedig azok az emberek akik munkába szeretnének járni úgy ,hogy ne legyen plusz útdíjuk….

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    Aztán kedden ugyanott a zöldek és a bringások tüntetnek a jobb levegőért.Tiszta Kafka lenne…Az igazán [b]ŰTŐS[/b] az lenne ha mindegyik szervezet egyszerre ugyan ott tüntetne és a legvégén a parádé egy óriási utcai harcban csúcsosodna ki.Holnap miért is tüntetnek a népek,mert a cikk nem írja?

  • 2017.10.28. at 23:27
    Permalink

    Soha nem fogom megérteni miért azt sz*patják aki semmiről nem tehet. Valahogy minden ilyenről az a kép ugrik be, amikor a palinak köcsög a főnöke, de nem mer fellépni ellene, inkább hazamegy és felpofozza az asszonyt. Világi gyökerek.

Vélemény, hozzászólás?