Megérkezett a Grand Cherokee kicsi változata

Hétülésesként már megmutatta a Jeep az új Grand Cherokee-t, most itt az 5 üléses

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három üléssor helyett csak kettőt kap a kisebbik Grand Cherokee. Persze ettől még nem lett aprócska.

Januárban mutatták be a Jeep Grand Cherokee 5. generációját, de akkor csak az L, tehát a hosszú változatot, hét üléssel. Most megvágták az autó tengelytávolságát 12,6 centivel, így már ötszemélyes változatban is elérhető az autó. Formaterve tehát nem változott, csak rövidebb lett a kaszni. Újdonság a konnektoros hibrid hajtáslánc, ami ebben az esetben is 4xe néven fut és a kétliteres benzinmotor és egy villanymotor társulásából áll. Rendszerteljesítménye 375 lóerő, maximális nyomatéka 637 Nm. A 17 kilowattórás aksival pedig 40 kilométert képes tisztán villanyhajtással megtenni. Emellett az USA-ban kérhetik a vásárlók a 3,6 literes, V6-os Pentastar motorral, valamint az 5,7 literes, V8-as Hemivel is.
Hirdetés
Természetesen lesz Trailhawk változat is, ami légrugós, állítható futóművel, terepgumikkal, hátsó önzáró differenciállal, csábítja a komolyabb terepezésre vágyókat. Amerikában már idén eljut a márkakereskedésekbe a legtöbb változat, de a plug-in hybridre jövő év elejéig várni kell. Az ötszemélyes Jeep Grand Cherokee alapára az óceán másik oldalán 11,9 millió forintnak megfelelő dollár lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?