Tekerős ablak és analóg órák – ilyen a mezítlábas Skoda Fabia

Hiába a legolcsóbb változat, LED fényszóró és központi képernyő nélkül nem lesz Fabia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Skoda cseh oldalán már konfigurálható a negyedik generációs Fabia, amiért átszámítva minimum 5,1 millió forintot kell a kasszában hagyni.

Néhány napja rántották le a leplet a Fabia negyedik generációjáról. A kisautó formája jól illeszkedik a Skoda jelenlegi arculatához, ízléses, de semmi megdöbbentő újdonságot nem mutat. A méret viszont jócskán nőtt, a 11 centis nyúlással már egy kompakt ötajtós helyett is ajánlható a “kis” Skoda. A bemutatón - ahogy az lenni szokás - a legjobban felszerelt változatokat prezentálták, ami ugyan kellemesebb látvány, de a fapados kivitel sem ígérkezik kellemetlennek.
Hirdetés
Ha az abszolút alapmodellre vágyunk, akkor meg kell elégedni a fehér fényezéssel, de sok olcsóságra utaló részletet még alapáron sem hordoz a Fabia. A tükröket és a kilincseket minden esetben a karosszéria színére fényezik, a hűtőrácsot selyemfényű keret szegélyezi, de a ködlámpákat is ingyen adja a cseh konfigurátor, továbbá a fényszórók is majdnem teljesen LED-esek, kizárólag a távfény izzója hagyományos. Ha egy fillért sem szándékozunk a kerekekre költeni, akkor 15 colos acélfelnin gurul a Fabia, hátul dobfék felel a lassításért. A sofőrt hagyományos sebesség- és fordulatszámmérő fogadja, a kettő közé egy kisebb kijelzőt építettek. A középkonzolon a minimális összegért cserébe is érintőképernyő trónol, aminek a 6,5 colos mérete felár ellenében nagyítható. Az alapár nem tartalmaz LED hangulatvilágítást, szövetbetétes műszerfalat és gombok sem lesznek a kormányon, de légkondi mindenképpen jár a Fabiához, ebben az esetben manuális kivitelben. A tükrök minden esetben elektromosan állíthatóak és fűtöttek, az első ablakokat villanymotor mozgatja. Légzsákból négyet kap a legolcsóbb modell, az első utasokat front- és oldallégzsákok védik.
Hirdetés
Akik nem szeretnének sokat költeni a Fabiára, azoknak a szívómotor lehet a jó választás, ennél a lehetőségnél csakis az ötfokozatú kéziváltó jöhet szóba. Az egyliteres háromhengeres blokk 65 és 80 lóerős kivitelben létezik, bár a gyengébb verzió nem biztos, hogy minden piacon megjelenik, jelenleg a cseh konfigurátor sem ismeri ezt az opciót. A friss Skodában olyan extrák járnak alapáron, amiért 5-6 éve még súlyos felárat kértek, cserébe meg kell szokni, hogy a szerényen felszerelt kisautókra is 4-5 milliós árcímke kerül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?