A közeljövő Toyota pickupjai már hibridek is lehetnek!

Hibridként jöhet a következő Toyota Hilux

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Személyautóiból már száműzte a dízelmotorokat a Toyota, hamarosan pedig pickupjai, így a Hilux különféle változatai is hibrid hajtásláncot kaphatnak.

Hamarosan világszerte közös padlólemezre épülhet a Toyota összes pickupja. Ez önmagában még nem lenne hírértékű, azonban az új platform a részben vagy teljesen elektromos hajtást is támogatni fogja. Először nyilván a hibrid változatok várhatók, amelyek akár a pickupokból is kiszoríthatják a Toyota személyautóinál már nem is elérhető dízelmotorokat. Ha azt vesszük, hogy tavaly 998 ezer platós kisteherautót adott el világszerte, és ezzel a világ második legnagyobb pickup-gyártójának számít a Toyota, hibrid pickupjainak megjelenése a piacra mindenképp jelentős hatással lesz. A márka mindhárom modellje szerepel a szegmens Top 10-es listáján: Észak-Amerikát a Tacoma (270 276 db) és a Tundra (131 760 db) fedi le, míg a világ többi részén a Hilux (548 313 db) képviseli a Toyotát a szegmensben, messze megelőzve Európában is forgalmazott vetélytársait. 2018-ban több mint tíz százalékkal nőttek a Toyota pickupok globális eladásai, és ez a gyarapodás a jövőben még intenzívebbé válhat, különösen, ha igaznak bizonyulnak a világ első számú autóipari szaklapja által megszellőztetett hírek. Az Automotive News úgy tudja ugyanis, hogy a márka felső- és középkategóriás kisteherautói, a Tundra (3701 vagy 4181 mm tengelytáv) és a Tacoma (3236 vagy 3571 mm tengelytáv) vadonatúj, közös platformon folytathatják pályafutásukat. A házon belül F1 néven emlegetett műszaki alap ugyanaz lehet a Toyota haszonjárművek számára, mint a TNGA architektúra a személyautók között. Ez egyben azt is jelenti, hogy felhasználása nem korlátozódna Észak-Amerikára, azt a várakozások szerint a márka globális pickupjára, a 140 piacon forgalmazott Hiluxra (3085 mm-es tengelytáv) is kiterjesztik, ami költséghatékonyabbá és gyorsabbá teheti nem csupán a fejlesztést, de a modern vezetőtámogató és hajtáslánc-technológiák alkalmazását is mindhárom termékcsaládban.
Hirdetés
Az Automotive News bennfentes forrásokra hivatkozva azt állítja, ennek a közös platformnak a fejlesztése már a vége felé jár, és már akár 2020-ban bemutatkozhat az ezt felhasználó első modell. Noha az értesülést a Toyota nem erősítette még meg hivatalosan, a fejlesztés nagyon is logikus, sőt, szükséges irányt jelentene a vállalat számára.
A Toyota azon célkitűzése alól ugyanis, hogy a következő évtized derekára a márka minden típusa elérhető legyen részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal, a pickupok sem vonhatják ki magukat. A jelenlegi architektúrák azonban nem teszik lehetővé a meglévő hibrid hajtásláncok költséghatékony bevezetését, új rendszerek fejlesztésének pedig csak akkor van értelme, ha azokat az összes típusnál tudják alkalmazni. Márpedig a jelenlegi Hilux teljesen önálló fejlesztés, ahogy a Tundra és Tacoma modellek sem osztoznak közös fődarabokon, noha az utóbbi kettő ugyanazon a gyártósoron készül a texasi San Antonióban. „Amikor tervezünk, mindig a leglogikusabb döntést igyekszünk meghozni, nem csupán 2025-ig, de akár 2035-ig és azon túl is előre tekintve” – nyilatkozta még februárban Mike Sweers, a Toyota Motor North America alvázas termékekért (a Tacoma és Tundra pickupokért, valamint a 4Runner és Sequoia szabadidőjárművekért) felelős főmérnöke, rámutatva, hogy a vásárlók egyre többet várnak el haszonjárműveiktől. „Nagy teljesítményt követelnek meg, csekély üzemanyag-fogyasztás mellett. Olyan modelleket kell kínálnunk, amelyek könnyűek, ugyanakkor strapabírók – vagy, ahogy a fejlesztési osztályon emlegetjük őket, »elpusztíthatatlanok«”. Persze egy közös platform a haszonjárművek szegmensében is ugyanazokat a kérdéseket veti fel, mint a személyautóknál. „Fontos, hogy az egyes modellek a közös alapok ellenére kellőképpen eltérőek tudjanak lenni: a Tundra ne legyen túl kicsi és gyenge, a Tacoma ne legyen túl nagy és nehéz.” Egy hibrid vagy elektromos hajtáslánccal mindenesetre az eltérő teljesítményigényeket maradéktalanul ki lehet elégíteni.
A nagyobb belső égésű motorok helyett elegendő lehet egy nagyobb teljesítményű villanymotorral pótolni a csak ritkán szükséges/hiányzó forgatónyomatékot és motorteljesítményt; ez a megoldás ráadásul helytakarékos, könnyen variálható és modulárisan tovább fejleszthető volna, az elektromos hajtáslánc alkatrészeinek kisebb száma miatt pedig a modellek jelenleg is kimagasló megbízhatósága szintén tovább javulna. Az sem mellékes, hogy a Toyota az elektromos összkerékhajtás terén is kiterjedt tapasztalatokkal rendelkezik, így költséghatékonyan vezethetne be a piacra kisebb igénybevételre tervezett, könnyebb és takarékosabb modellváltozatokat is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?