Filmsztárt csináltak az új Genesis limuzinból

Híres filmjeleneteket idéznek meg a Genesis G70 reklámjai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A látványos autós jelenetek könnyen az emlékeinkbe vésődnek. Néhány igazi klasszikus nyomán indultak el a Genesis marketingesei is, a legjobb filmes kaszkadőrgárdát fogadták fel hozzá.

Hirdetések tekintetében mindig nagyot ütött, ha az új autót izgalmas helyzetben láthattuk már az első videókban is. Egy-egy látványos jelenet azonnal bevésődik és a technika fejlődésével egyre csak igazibb, valósághűbb és látványosabb felvételeket érnek el. Az autós filmek világából merített most a Genesis, felkeresték a világ egyik legjobb kaszkadőrgárdáját, a Donut Mediát és rákérdeztek náluk, van-e valami ötletük az új G70 bemutatására, volt. Robert Nagle koordinálta le a háromrészes videósorozat forgatását, pontosabban az autók mozgását és azt, hogy minden pont úgy történjen, ahogy azt elképzelték. Nagle temérdek mozifilm autós jelenetéért felelős, így a Genesis videósorozata is épp olyan lett, mintha valamelyik holywoodi kasszasikerből vágták volna ki.
Hirdetés
A Donut Media ismert filmek jeleneteihez nyúlt, bár a végeredményt látva csak ihletet merítettek, a felvételek egészen egyediek. Az első és második rész jött ki egyelőre, az elsőben a Baby Driver és a Halálos Iramban filmekből idéztek, a 180 fokos J-fordulót egy kamion alatt játszották el. A második epizódban ugyancsak egy üldözést láthatunk, melyben egy teherautó tolat ki a főhős elé, folyamatosan csökkentve ezzel a kanyarkijáratot, így a kék autónak gyorsan kell megérkeznie és keresztben hagyja el a kereszteződést. A sofőrök persze tapasztaltak, a főhős autóját, a kéket például Tanner Foust, ralikrossz és drift versenyző irányítja. A G70 csúcskivitele nagyobb átalakítás nélkül képes volt a mutatványra, a 3,3 literes, 365 lóerős biturbó motor ugyanis csak hátul hajt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?