A Lancia a Teslával és a Mercedes EQ részlegével szállna szembe

Hivatalos: 2024-től 3 új modellel tér vissza a Lancia az európai piacra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lancia CEO-ja megerősítette a pletykákat, miszerint hamarosan ismét forgalmaznak majd autókat az olasz határon kívül is. Ezen felül új infókkal is szolgált: az új Ypsilon mellett egy crossover és egy ferdehátú is érkezik, aztán 2026-ban jön az új Delta.

A Stellantis születése óta terjengő pletykák a Lancia sorsáról igaznak bizonyultak. A gyártó jelenleg egyetlen, korosodó városi autót gyárt, kizárólag a saját hazájának, azzal is főként nőket céloznak. Mindez 2024-től megváltozik, ez már hivatalos infó. Luca Napolitano, a vállalat elnöke elmondta: három új modellel térnek vissza a nemzetközi piacra kevesebb mint 3 év múlva. Természetesen új Ypsilon is lesz, ami eleinte még benzinmotorokat is kap majd a tisztán elektromos változat mellett. Ezen kívül egy szintén Stellantis alapokra épülő crossovert és egy alacsonyabb ötajtós modellt is piacra terveznek dobni még a nagy durranás, az új Delta előtt.
Hirdetés
Az európai forgalmazás első körben Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban és Németországban kezdődik, ezt követi majd a többi EU-s ország. A dizájnért Jean-Pierre Ploue lesz a felelős, ígérete szerint tiszta olasz eleganciát várhatunk sima felületekkel és minőségi anyagokkal, prémium színvonalon tálalva. Fő célközönségük innentől 55 körüli életkorú férfiak és nők, akiknek még legalább egy gyerekük otthon él.

2026-tól érkezik majd el az igazi változás, a Lancia onnantól ugyanis kizárólag villanyautókat forgalmaz majd.

Napolitano terve szerint a Tesla, a Volvo Recharge és a Mercedes EQ részlegének vásárlóit célozza majd a termékpalettájuk. A CEO állítása szerint az olasz cég képes lesz olyan autókat letenni az asztalra, amelyek átcsábítják majd ezen gyártóktól a vevőket, ha tényleg a változásra, a vezetési élményre és a modern technológiára vágynak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?