Új SUV-jával egykori sportkocsijára utal a Mitsubishi

Hivatalos: Eclipse Cross néven jön a Mitsubishi kompakt SUV-ja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mitsubishi szavai szerint a márka sportos örökségéhez nyúlnak vissza azzal, hogy új kompakt szabadidő-autójukat Eclipse Cross néven hozzák.


Egyelőre csak előzetes képeken, de már látható a Mitsubishi új kompakt SUV-ja, amit minden bizonnyal a Genfi Autószalonon ismerhetünk majd meg. A márka leírása szerint az Eclipse Cross névre hallgató újdonság éles kupészerű kontúrjával egyértelmű utalás a sokak által szeretett Eclipse sportkocsira, amit korábban főként Észak-Amerikában értékesítettek. A modellt négy egymást követő generáción keresztül, több mint 1 millió 400 ezer példányban gyártotta a Mitsubishi 1989 és 2012 között.
Hirdetés
Az Eclipse Cross elnevezés természetesen az új modell szabadidő-autó jellegére is utal – ami stratégiai irány a márka számára, különösen Európát illetően. Olyan szinten, hogy az elkövetkezendő években állítólag nem is várhatunk egyéb modellt, mint SUV-t a Mitsubishitől.
A név kapcsán még egy erős csavart említ a márka: a tanulmányautó új, kifejezetten e modellhez készített fényezési eljárással felvitt mélyvörös metál színe a teljes napfogyatkozás („total solar eclipse”) színét hivatott felidézni. Az eredeti Eclipse rajongói mindennek ellenére nem biztos, hogy díjazni fogják az új modell elnevezését.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:36
    Permalink

    Ez a név valódi hullagyalázás, sokkal szebb ajándékot érdemelne az idén 100 éves márka (igen, annyi közel idősek mint a Jaguar vagy a BMW, ki gondolta volna).
    [url]http://autossagok.blog.hu/2017/02/13/jeles_markaevfordulok_2017-ben[/url]
    Egy időben ők voltak a világ egyik leginnovatívabb márkája, ők végezték a Chrysler csoport fejlesztéseinek jelentős részét (pl Dodge Stealth, Eagle Talon, ), a 92-es Galant egy rémisztően komoly ellenfél volt akkoriban.

    Sajnos azóta egy jó adag rémes modellel temették el a 90-es évek modelljeinek renoméját.

    Talán az Eclipse húzta legtovább normális modellel, most ezt is sikerül hazavágni, emlékszünk a legutóbbi “Space Starra”?

  • 2017.10.27. at 21:36
    Permalink

    A 2 nem egy kategória, a Lexus prémium, a Mitsu nem az, pedig voltak próbálkozások.
    Most hogy a Nissan/Renault konszernbe tartozik lehet hogy prémium irányba mennek vele, Suv irányba biztos.

  • 2017.10.27. at 21:36
    Permalink

    valahogy a Mitsubishinél nem tudnak szép autót tervezni.
    Ennek is az eleje-oldala szép, a hátsója jobb mint az elődöknek, de még mindig nehezen emészthető.
    Aki a Mitsubishi-nál az autó hátsójáról dönt, ki kellene rúgni.

    Pedig komolyan elgondolkoztam a konnektoros SUV on, de nem szívesen néztem volna rá, olyan csúnya.
    Igy Lexus RX et vetem.

Vélemény, hozzászólás?