Full LED lámpákkal és akár 9 fokozattal jön a friss CLS Merci

Hivatalos képeken és videón a felfrissített Mercedes-Benz CLS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tíz évvel az első Mercedes-Benz CLS bemutatása után a négyajtós kupék népszerűsége töretlen. Most itt a második CLS frissítése.


Tíz évvel ezelőtti, azaz 2004-es megjelenésekor az E-osztály alapú CLS megkezdte a négyajtós kupék divatját. Kis felületű oldalablakaival, keret nélküli ajtóival a szedán E-osztály sportosabb és exkluzívabb alternatívája volt, a 2010-es második generáció két éve már Shooting Brake kombiként is elérhető, természetesen dízelmotorral és AMG sportváltozattal is lehet őket rendelni. A W218-as széria most félidős frissítést kapott, külseje kevésbé változott, technikája annál inkább.
Hirdetés


Kicsit nagyobbak lettek a légbeömlők az első lökhárítón és a CLA-éhoz hasonló, gyémántosan csillogó hűtőmaszkot kapott. A kocsi farán a lámpákat sötét színezésűekre cserélték. A 8 colos színes kijelzőről a Mercedes újabb modelljeiben már elérhető navigációs rendszert, kapcsolati lehetőségeket és prémium hifit is kezelhetjük, és most már a CLS-ben is kiáll a műszerfal síkjából, ahogy a többi modellben. A friss CLS legnagyobb attrakciója a teljes egészében LED-es fényszóró, ami 24 fényforrásból áll. Ezeket négy kontrolleregység állítja automatikusan egy kamera képe alapján, másodpercenként akár ezerszer. Természetesen észleli a szembejövő autókat, nem vakítja őket el, és a kanyarívekbe is bevilágít. A navigáció adatait felhasználva optimalizálja a fényforrást kereszteződésekben és körforgalmakban.

Új kivitel a CLS 220 BlueTEC; 2,1 literes, négyhengeres turbódízel motorja 170 lóerős, nyomatéka 400 Nm. Ugyanez 250 BlueTEC névvel 204 lóerőt és 500 newtonmétert is tudhat. A legerősebb dízel 3,0 literes és V6-os, a CLS 350 BlueTEC 258 lóerős és 620 Nm a nyomatéka. A korábbi 3,5 literes 350-est a CLS 400 váltja, ami csak 3,0 literes V6-os, de kétturbós, ezért 27 lóerővel erősebb a korábbinál. Az új motor 333 lóereje sem kevés, de az igazi plusz a 110 newtonméteres nyomatéktöbblet, 480 Nm az új csúcsérték. A CLS 500 V8-asa és az 557, vagy 585 lóerős AMG változatok ereje nem változott, de az új évjárattól mind megfelel már az Euro 6 normának. A tavaly frissített E-osztályhoz hasonlóan ebbe is rendelhető a legújabb, kilencfokozatú 9G-TRONIC sebességváltó, amivel gyorsabb és simább a kapcsolás, és nem mellesleg a fogyasztás is mérsékelhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 07:16
    Permalink

    Az Merci mindig is komoly technikát képviselt az autóival.Azért itthon is lesz rá szerintem kereslet. Lehet látni Budapesten is ilyen autókkal suhanó embereket. De mondjuk az SLS-ből már sokkal kevesebbet látni. Ezért is viszem el a két fiamat július 1-jén a Top Gear Live-ra mert ott látni fognak itthon ritkán látható autókat is. Biztosan nagy élmény lesz nekik és persze nekem is. Bár gondolom ezek a mercik még nem lesznek láthatók, de ki tudja 🙂

Vélemény, hozzászólás?