A versenypályák sztárja lehet a Toyota Corolla WTCR változata

Hivatalos: TCR versenyautó épül a Toyota Corollából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négyajtósként hibrid és szívó benzines lehet a Toyota Corolla, a WTCR-be azonban 2,0 literes turbómotorral kell megérkeznie. Fejlesztését a Toyota Gazoo Racing argentin részlege végzi.

Megrövidítik és feltöltik. Tömören így foglalható össze az, ami a világ legnépszerűbb modelljének számító Toyota Corollával történni fog ahhoz, hogy WTCR versenyautóvá válhasson. Ugyanis ma a négyajtós Corolla már 4,63 méter hosszú, 2,7 méteres tengelytávval, 1,8 literes hibridként, vagy szívó benzinmotorral kapható. A WTCR-hez viszont 2,0 literes, turbós benzinmotort kap, továbbá az előírások szerint hosszát 4,45, tengelytávját 2,65 méterre kell csökkenteni. Magyarán a már tavaly augusztus óta rebesgetett WTCR Corolla - vetélytársaihoz hasonlóan - leginkább csak nevével és formájával fog hasonlítani az utcaira.
Hirdetés
A viszonylag megfizethető költségek és a komoly marketingérték eddig is több gyártót nyert már meg, pletykaszinten már tavaly lehetett "hallani", hogy a Toyota is közéjük igazol. A koronavírus-járvány okozta csúszások miatt azonban csak most jelentették be hivatalosan is, hogy már készül az autójuk. A Toyota gyári sportrészlege, a Toyota Gazoo Racing az argentin leányvállalatát kérte fel a versenyautó fejlesztésére. Nem véletlenül esett rájuk a választás, az argentinok ugyanis már az előző és a mostani Corolla szedánból is készítettek versenyautót a helyi Súper TC2000 túraautó bajnokság számára. Szakértelmüket bizonyítja, hogy tavaly az egyéni és a csapatbajnokságot is megnyerte Matías Rossi és a Toyota Gazoo Racing YPF Infinia, és idén is vezetik a pontversenyt a hivatalos Gazoo-színekben (piros-fehér-fekete) pompázó Corolla Súper TC2000-essel.
Hirdetés

Egy ideje már nagy erőkkel zajlik az új, TCR szabályrendszernek megfelelő Corolla szedán fejlesztése, amihez minden bizonnyal a Súper TC2000-ben szerzett tapasztalatokat is felhasználják. Ha elkészül a versenyautó, és a TCR jogait birtokló WSC indulási engedélyét is megkapja, akkor a világ mind a 30 TCR-alapú túraautó bajnokságában részt vehet majd, köztük a magyar nézők által is jól ismert Túraautó-világkupában (WTCR) is.
Hirdetés
„Büszkék vagyunk rá, hogy megkaptuk az engedélyt a központtól, és ránk bízták a Toyota új TCR-kategóriás versenyautójának homologizálását, fejlesztését, gyártását és értékesítését. Ez jól mutatja a Toyota Motor Corporation belénk vetett bizalmát, és a motorsporttal kapcsolatos tudásunk relevanciáját. Számunkra ez a megbízás nagy öröm, hiszen a mi alakulatunk lesz a felelős a Toyota közelgő bemutatkozásáért a világ minden TCR bajnokságába" – hangsúlyozta Daniel Herrero, a Toyota Argentina elnöke, és a Toyota Gazoo Racing Latin America ügyvezetője.
„Már hat év eltelt, mióta bevezettük a TCR szabályrendszert, és még mindig érkeznek új gyártók” – kommentálta a hírt Marcello Lotti, a WSC vezetője. „Üdvözöljük a Toyota érkezését, ez a gyártó az autóipar egyik legnagyobb óriása, amely mindig nagy hangsúlyt fektetett a motorsportos jelenlétébe. A TCR-koncepció sikerében egy újabb mérföldkövet jelent, hogy a Toyota Gazoo Racing Argentinát bízták meg a Corolla TCR fejlesztésével, gyártásával és értékesítésével” – tette hozzá az olasz sportvezető. A TCR 2015-ös indulása óta immár 15 gyártó készített versenyautót ezen szabályrendszer alapján, a legyártott kocsik száma pedig meghaladja az ezret. A TCR-bajnokságok csúcsának számító WTCR-ben pilóta oldalon most is erős az argentin jelenlét, és ez a Toyota Corolla Sedan TCR érkezésével csak tovább erősödhet.
Hirdetés
A WTCR 2021-es szezonja a koronavírus-járvány miatt még nem kezdődött el, az első versenyeket a tervek szerint június első hétvégéjén, a Nürburgring-Nordschleifén rendezik majd meg a 24 órás verseny betétfutamaként. Egyébként nem ez az első eset, hogy a Toyota Corollát hírbe hozzák a TCR-rel: a 2019-es Tokiói Autószalonon nagy feltűnést keltett a Yokohama standján egy piros-fekete Corolla Sport TCR. Igaz, utólag kiderült, hogy az ötajtós, ferdehátú változatból készített, látványos karosszéria-szélesítésekkel és hátsó szárnnyal ellátott tanulmányt csak egy úgynevzett show-carnak szánta a gumigyártó. Hamarosan viszont megismerhetjük a versenypályák a versenypályák Corolláját.
Forrás: Smarter Media; Fotók: Toyota Gazoo Racing, Touringcartimes
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?