Mégsem tudja az ígért adatokat a Tesla?

Hivatalosan 1,99 másodperc* a legerősebb Model S 100-as sprintje, de a hangsúly a csillagon van

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az időeredmény mögötti csillag jó sok feltételt takar: ilyen például, hogy magát a megindulás pillanatát le kell vonni, illetve hogy több külső körülménynek - például az útburkolat minőségének - is stimmelnie kell. Most lehull a lepel, megmutatjuk mindet!

Eddig még egyetlen sorozatgyártott autónak sem sikerült 2 másodperc alatti 0-100 km/h (vagy 0-60 mph, ha USA modell) gyorsulást produkálni, de aztán jött a Tesla Model S Plaid a maga 1,99 másodpercével*. Ennek ellenére a 2 másodperces álomhatár megdöntetlen maradt. Felmerülhet a kérdés, hogy miért, hiszen nem kell matekzseninek lenni ahhoz, hogy feltűnjön: az 1,99* kevesebb, mint a 2,00. A válasz egyszerű, a csillag a Tesla saját feltételrendszerét jelöli, a valóság - és a többi autó korábbi mérése - viszont más körülményeket engedélyez.
Hirdetés
Éppen ezért a MotorTrend újságírói letesztelték az új Tesla-csodát, hogy vajon mit tud a kimondottan kemény rajtokhoz felgumizott felület helyett a normál versenypálya aszfalton. Természetesen itt a mindenki által ismert körülményekkel számoltak, így a megindulás pillanata sem került levonásra:

Az 1020 lovas csodagép valós 0-100 ideje 2,28 másodperc, ami még így is elég kemény.

Ez viszont semmilyen körülmények közt sem úgy megy, hogy odaállsz a rajtvonalhoz és lepadlózod, a Plaid-nek az eszement teljesítményhez igen komoly és időigényes felkészülésre van szüksége. Először is ki kell választani a menüben a gyorsulási verseny üzemmódot, majd meg kell várni az aktiválódását, ami az autó pillanatnyi állapotától és a környezeti tényezőktől függően 10-15 perc várakozást vesz igénybe. Meglepő lehet, de a negyed órás kényszerszünet után még mindig van teendő, ha körülbelül két másodperc alatt kívánunk százra érni, a rajt előtt nagyjából tíz másodpercig kell egyszerre a féken és a gázon állni, amire a Tesla a tökéletes induláshoz szükséges további beállítások alkalmazásával, a rajtprogram bekapcsolásával és az autó orrának aerodinamikai okokból történő "leejtésével" reagál. Az autóhoz magához semmi köze a dolognak, de a tesztelők szerint a legfontosabb lépés ilyenkor jön: érdemes beleszorítani a fejünket a fejtámlába, mert különben fájni fog. Ha mindez megvolt, a fékről lelépve és a kormányba kapaszkodva az autó szinte mindent megold helyettünk. Éppen ezért akárhányszor tesztelték, azonos körülmények esetén mindösszesen századmásodpercek jelentették a különbséget a próbálkozások időeredményei között. Mindemellett azzal is tisztában kell lenni, hogy bár a 2 másodperces álomhatárt így igazából mégsem lépte át az autóipar, a Tesla Model S Plaid teljesítménye ettől még ugyanúgy félelmetes, valamint a cég munkája és eredménye továbbra is nagy szó marad. A Motortrend tesztpályáján ugyanis még így is rekorder lett az új Plaid, ráadásul állítólag hétköznapi használatban is ez minden idők legjobb és legkényelmesebb Teslája.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?