Íme minden idők legerősebb 911-es Porschéje

Hivatalosan is bemutatták a Porsche 911 GT2 RS-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hosszas várakozás után végre megjelentek a hivatalos információk is a Porsche eddigi legkeményebb 911-eséről, a GT2 RS-ről.


A német gyártó a goodwoodi Sebesség Fesztiválon leplezte le legújabb és legerősebb 911-esét, a GT2 RS-t. A korábbi találgatások alapján 700 lóerős teljesítményre számítottunk, ami most megerősítést nyert. A 3,8 literes biturbós boxer a Turbo S modellből származik, némi átalakítást azonban eszközöltek rajta. Nagyobb turbót, vízhűtést és titán kipufogórendszert kapott. Manuális váltóval nem rendelhető, kizárólag a hétgangos PDK duplakuplungossal érhető el. Ezzel a hajtáslánccal 2,8 másodperc alatt ugrik álló helyzetből 100 km/órára, végsebessége 340 km/h.
Hirdetés

Hogy még izgalmasabb legyen a GT2 RS, a hajtás csak a hátsó kerekeken át jut el a talajra. A futóművet is átalakították, újdonság, hogy a hátsó kerekek is kormányzottak, a menetstabilizáló elektronikát is átprogramozták. A tapadásról spéci gumiabroncsok gondoskodnak, elöl 265/35 R20, hátul 325/30 R21 méretben. A megfelelő lassulásról kerámia fékek gondoskodnak. A karosszérián több helyen is karbonszálas elemeket használtak, melynek elsődleges szerepe a súlycsökkentés.

Tele tankkal 1470 kg-ot nyom a hardcore 911, egy speciális csomagot megrendelve további 30 kilóval csökkenthető a menetkész tömeg. A 2018-ban érkező modell alapára 207 500 font (kb. 73 millió forint), míg a 30 kg-os fogyókúra-csomag további 21 ezer fontot (kb. 7,4 millió forint) kóstál. Korábban írtunk már arról, hogy csupán 1000 db készül ebből a modellből, amelyből mostanra az összes darab elkelt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?