13 centit nyúlt az új 5-ös BMW

Hosszított tengelytávval érkezett a legújabb 5-ös BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az amúgy is a 7-es hátsó lábterével vetekedő 5-ös BMW most hosszított tengelytávú kivitelt kapott. Van némi külső változás is a hosszabb hátsó ajtókon túl.


Három méternél is hosszabb tengelytávval érkezett az 5-ös BMW Li kivitele. A 13 centiméterrel nyújtott tengelytáv ezzel 3108 milliméter, ennél már csupán egyetlen centiméterrel hosszabb a nyújtott 7-es tengelytávja. Az 5-ös amúgy is hatalmas hátsó teret kínál, így még inkább hasonlítható a 7-eshez a helykínálat. A nyújtott 5-ös karosszéria Luxury, Sport és M csomagos kivitelben is elérhető lesz, és persze a konnektoros hibrid kivitelt sem hagyják ki.
Hirdetés
A Sanghaji Autószalonon bemutatkozott német limuzin szinte mindenben megegyezik a normál kivitellel, alig észrevehető új vonalak kerültek a hátuljára, valamint az első kerekek mögötti levegő kilépő is egy hajszálnyit más. A nyújtott 5-ös BMW a Brilliance gyárában készül Kínában, értékesítése júniusban kezdődik, de kizárólag helyi felhasználásra gyártják, nem exportálják sem Európába, sem Amerikába.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 19:24
    Permalink

    A méretnovekedés nem számottevő, de mégis plusz kényelnet ad. Ja nemkötelező megvenni. Akinek meg nagy az járjon mecsboxal, nemigaz.- A probléma az, hogy Europa nem tud hozzájutni.

  • 2017.10.27. at 19:24
    Permalink

    Szerintem 4.7 méter hosszú és 1.8 méternél szélesebb autónál nagyobbat tök felesleges gyártani … ez még az a méret ami élhető városban és hosszú távon sem fárasztó vezetni . Ráadásul ebben is 4en elférnek és az 5 méteres BMW 5 vagy a 7 esben is 4en elférnek … akkor mi értelme nagyobbnak ?

  • 2017.10.27. at 19:24
    Permalink

    hát ja kb. értelme meg 0. mert ezek nem kei car-ok, hogy pl. egy mélynövésű kínai nem fér el benne. De ha megfigyeljük, akkor mindig a mélynövésűek akarnak nagyobb cuccokat (phablet,long bmw,audi) stb kínában nagyon menők. a gyártók meg kihasználják ezt a fajta frusztráltságot.

  • 2017.10.27. at 19:24
    Permalink

    gáz ez a nyúlt forma már, 5 év múlva már 10 méter hosszú lesz az új 7-es. Ki nem fért el eddig az 5-ösben? az vegyen kisbuszt,
    Miért nem inkább frankó hibrid motorokon, könnyített kasztnin és radikálisabb formákon gondolkoznak? nagyon nagy fantázia ez az unalmas 100. bőrt is lehúzzuk forma, meg 100 centivel nagyobbítjuk a kocsit, és akkor mekkora INNOVÁCIÓ :D:D:D:D:D ja igen, lehet távirányítani a kocsit, előre hátra guruljon, óriási……’:D

Vélemény, hozzászólás?