Egy borulásról marad emlékezetes az év utolsó F1 versenye!

Hülkenberg fejtetőre állt, Hamilton pedig nyert Abu-Dzabiban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tét nélkül zajlott a Formula szezonzárója, ahol a győztes személye ismét nem lepett meg senkit.


Hamilton idén a 11. alkalommal diadalmaskodott, pályafutása során pedig a 73. futamgyőzelmét ünnepelhette. A közel-keleti helyszínen is sikert-sikerre halmoz, hiszen Abu-Dzabiban negyedszer állhatott a dobogó felső fokára. A második helyen Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája ért célba, harmadikként pedig Max Verstappent, a Red Bull holland versenyzőjét intette le a kockás zászló, miközben a Mercedes másik versenyzője, Valtteri Bottas csak az ötödik lett, Daniel Ricciardo mögött.
Hirdetés

A verseny első körében a szezon egyik leglátványosabb balesetének lehettek szemtanúi a nézők, ugyanis Nico Hülkenberg összeakadt Romain Grosjeannal. Az autóik kereke összeért egy pillanatra, ami Hülkenberget az ég felé katapultálta, hogy a bukótérben bukfencezve végül a gumifalban kössön ki. Szerencsére a pálya egyik leglassabb pontján történt az eset, és senki nem sérült meg. Szintén idő előtt fejezte be Kimi Raikkönen a futamot, mivel a hetedik körben megállt alatta a Ferrari műszaki hiba miatt. Az év utolsó futamán egyébként más motorok is kilehelték a lelküket. Pierre Gasly a Honda, Esteban Ocon a Mercedes, Marcus Ericsson pedig szintén egy Ferrari motor hibája miatt esett ki.

A hétvége nagy búcsúzója volt még Fernando Alonso, akinek a 11. helyen sikerült befejeznie a futamot, ám jövőre már nem a Formula 1-ben láthatjuk őt. A spanyol versenyzőnek ez volt a 312. versenye a királykategóriának nevezett sorozatban, és hogy lesz-e folytatás egy kis kihagyás után, az még kérdőjeles, ám a kaput állítólag nyitva hagyták a számára. A verseny végére, egészen pontosan a leintés utánra is jutott még egy szép pillanat, hiszen a levezető körön Hamilton és Vettel "közrefogta" Alonsót, a három versenyautó egyszerre fordult be a célegyenesbe, ahol aztán mindhárom pilóta gumiégetéssel ünnepelt.
Az új évad jövő márciusban kezdődik, szokás szerint Ausztráliában.
Végeredmény, Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi (55 kör, 305,355 km, a pontszerzők):
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:39:40.382 óra
  2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 2.581 másodperc hátrány
  3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 12.706 mp h.
  4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 15.379 mp h.
  5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 47.957 mp h.
  6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1:12.548 perc h.
  7. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 1:30.789 p h.
  8. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:31.275 p h.
  9. Romain Grosjean (francia, Haas) 1 kör h.
  10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 kör h.


A világbajnokság végeredménye 21 futam után
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 408 1. Mercedes 655
2. Vettel 320 2. Ferrari 571
3. Raikkönen 250 3. Red Bull 419
4. Verstappen 249 4. Renault 122
5. Bottas 247 5. Haas 93
6. Ricciardo 170 6. McLaren 62
7. Hülkenberg 69 7. Racing Point Force India 59
8. Perez 62 8. Sauber 48
9. Magnussen 56 9. Toro Rosso 33
10. Sainz 53 10. Williams 7
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?