Nem csak fogyasztásban, termelésben is lenyomja Európát Kína

Idén először több autót gyárt Kína, mint Európa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2000-ben 3,5% volt a kínai termelés globális részesedése, idén 23,8%-ot várnak az elemzők.


Alig pár napja adtunk hírt arról, hogy a tavalyi eladások alapján Kína maga mögé utasította Európát: 13,2 millió autót vásároltak a hatalmas országban 2012-ben, szemben az Európában gazdára talált 12,5 millióval. Ha ez a pofon nem lenne elég a sebeit nyalogató európai autóiparnak, akkor itt az idő felkészülni a következőre, mivel a Financial Times rendelésére öt piacelemző cég által elkészített előrejelzések összesítése alapján kiderült, hogy 2013 során Kínában összesen 19,6 millió személygépkocsit és kisteherautót fognak előállítani, szemben az Európának előirányzott 18,3 millióval. Kína még úgy is lekörözi Európát, hogy az összesítésbe nem csak az EU-ban, hanem az Oroszországban és Törökországban gyártandó autókat is beleszámolták. Ráadásul jelentős hátrányt dolgoznak le, hiszen 2012-t még az európai gyártóbázis zárta 18,9 millió járművel, szemben a kínaiak által megépített 17,8 millióval.
Hirdetés
Nem fest túl rózsás képet az IHS, az LMC Auto, a PwC, valamint az UBS és Credit Suisse befektetési bankok adatai alapján összeállított előrejelzés. Bár növekedést jósolnak, a globális termelés 2013-ra várható 2,2%-os növekedése visszaesést jelent a tavaly sem túl acélos, de ennél azért erősebb 4,9%-os bővüléshez képest.

A globális autóipar éves forgalmának értékét 1,3 billió (ezermilliárd) dollárra becsülik, s ezáltal a világgazdaság egyik fő mozgatórugója. A 70-es években a globális termelés közel 50%-a Európából származott, s még alig több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2001-ben is 35% volt Európa részesedése: idén ez alig lesz több 20%-nál, azaz folyamatosan csökken az autózás őshazájának jelentősége világszinten. Ezzel szemben Kínának bőven van hova fejlődni, 2013-ra várt termelésük a 2000-es szint tízszeresét jelenti, világpiaci részesedésük pedig ugyanezen időszak alatt 3,5-ről 23,8%-ra nőtt.

Egy autóipari elemző úgy kommentálta a számokat, hogy még a Kínától és Egyesült Államoktól remélt erős növekedés sem feltétlenül elegendő a világpiac fejlődéséhez. Arra is figyelmeztetett, hogy bár Kína kihagyhatatlan piac az összes autógyártó számára, a legtöbben nehezen hozzák be a szükséges profitot, mivel nagyon nagy a konkurencia, és a piac zömét csak kis hasznot termelő kisautók teszik ki. Az európai termelés csökkenése a 2008-2009 óta tapasztalható pénzügyi válság eredményeképp jelentősen visszaesett eladásoknak köszönhető: ezek a gondok számos nagy gyártónak okoznak további problémákat, a PSA Peugeot Citroën például közel 10 000 munkásától vált meg, és 7 milliárd eurós segélycsomagért fordult a francia kormányhoz. De nem csak a franciák küzdenek gondokkal, az Opel háza tájáról is érkeztek gyárbezárásról, a termelés visszafogásáról szóló hírek, és a BMW és a Volvo vezetői is úgy nyilatkoztak, hogy igen nehéz év lesz 2013 eladások szempontjából.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:04
    Permalink

    “piac zömét csak kis hasznot termelő kisautók teszik ki.”

    A piac zömét a kompakt (Golf vagy Kínában Bora/Jetta) kategória teszi ki, kb 6 millió db 2012-ben.
    A középkategória (VW Passat) és a SUV /terepjáró 2 -2,5 millió, ugyanennyi a kisautó is.

Vélemény, hozzászólás?